2025. január 11., szombat
Végtelen hatalom
Isten egyszülött Fia azért jött erre a világra, hogy megváltsa az elbukott emberiséget. Bebizonyította előttünk nagy hatalmát. Képessé teszi azokat, akik befogadják Őt, hogy olyan jellemet fejlesszenek ki, amely minden Sátán által inspirált hajlamtól mentes. Ellen tudnak állni az ellenségnek és minden befolyásának. Az lesz a győztes a csatában, aki Krisztust választja vezetőjének, és elhatározza, hogy azért cselekszik igaz emberként, mert így helyes.A mi isteni Urunk minden vészhelyzettel megbirkózik. Nála semmi sem lehetetlen. Azáltal bizonyította irántunk érzett nagy szeretetét, hogy önmegtagadó és áldozatos életet élt, és kínhalállal halt meg. Jöjjetek Krisztushoz úgy, ahogy vagytok. (…) Teljesen bízzátok rá magatokat az irgalmára. Nincs olyan belső vagy külső próbatétel, amelyet az ő erejével ne lehetne leküzdeni.Vannak, akiket viharos indulatok kísértenek, de Ő, aki lecsendesítette a viharos Galileai-tengert, ezt mondja a nyugtalan szívnek: „Békesség, nyugodj meg”. Nincs olyan lázadó természet, amelyet Krisztus ne tudna legyőzni, nincs olyan heves indulat, amelyet ne tudna lecsillapítani, ha a szív átadja magát az irányításának.Aki Jézusra bízza a lelkét, annak nem kell kétségbeesnie, mert a Megváltója mindenható. Jézusra, hited szerzőjére és bevégzőjére nézve elmondhatod:„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe.” (Zsoltárok 46:1–2) (…)Bízzunk jobban Megváltónkban! Ne forduljunk el a Libanon vizeitől, hogy repedezett kutaknál keressünk felfrissülést, amelyek nem tartják meg a vizet. Bízzatok Istenben! A Jézusba vetett bizalom nemcsak lehetővé, hanem biztossá is teszi a győzelmet. Bár sokan haladnak rossz úton, és a kilátások olyan csüggesztőek, mégis teljes bizonyosságot nyerhetünk vezetőnk által, aki így szól:„Én vagyok az Isten, és nincsen több.” (Ésaiás 45:22) Hatalma végtelen, és képes mindenkit megmenteni, aki hozzá fordul. Nincs más, akire teljes nyugalommal rábízhatjuk magunkat. – The Review and Herald, 1910. június 9.
Mi jellemzi annak a családnak a tagjait, amely messzeható befolyást gyakorol a jóra? Boldog otthon, 31. o.