myBible logó myBible
Fiókom

2024. december 27., péntek

A LEGNAGYOBB PÉLDAKÉP

„A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szentlélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.” (Csel 10:38)

Mennyi szépség rejlik ezekben a szavakban! És milyen nagy szükségünk van ma egy ilyen EMBERRE!Attól a pillanattól kezdve, hogy tétova léptekkel átléptem az Orvosi Egyetem kapuját, máris láthattam, ahogy a szenvedés és a betegség megváltoztatja az emberek életét. Láttam olyan beteget, aki az orvosra tekintve remélte az enyhülést, a gyógyulást.Láttam orvosokat, akiknek a lelkét egyetlen szenvedés sem tudta meghatni, sietősen vizsgálták meg a betegeket, de láttam olyan orvosokat is, akik leültek a szenvedő mellé, és megpróbálták őt bátorítani, támogatni, felemelni.„[Lukács] mint orvos szolgált a betegeknek, majd pedig imádkozott azért, hogy Isten gyógyító ereje nyugodjék meg a szenvedőkön. Így nyílt meg az út az evangéliumi üzenet előtt. Lukács orvosi eredményei sok alkalmat kínáltak neki arra, hogy Krisztust prédikálja a pogányok között. Isten azt akarja, hogy mi is úgy dolgozzunk, ahogy a tanítványok tették. A testi gyógyítás és az evangélium hirdetése szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az evangélium munkájában a gyógyítás soha nem választható el a tanítástól” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 140. o.).A nagy Orvost szemlélve arra gondolok, hogy milyen hatalmas előjog lehetett a názáretiek számára, hogy mennyei Gyógyító, mennyei Jótevő élt közöttük, aki tétovázás nélkül nyújtotta ki karját azok felé, akik segítségül hívták!E sorok írása közben eszembe jutnak azok az elkeseredett emberek, akik neves szakorvosoknál vagy híres klinikákon keresik a segítséget, rengeteg pénzt költenek, és több ezer kilométert utaznak, hogy meggyógyuljanak, vagy egyszerűen pár évvel meghosszabbodjon az életük. De nem kell költekezned ahhoz, hogy beszélj Jézusnak a szenvedésedről, de még csak utaznod sem kell ehhez! Elég, ha a menny felé fordítod a tekinteted!Mint amikor itt a földön helyről helyre járt, betegeket gyógyított és enyhítette a szenvedést, Jézus ma is vár rád, hogy lábai elé vidd a fájdalmadat és a szenvedésedet!
Gabriela Ghizăl, orvos
Napnyugta: B 16:44, CT 16:33, IS 16:26, MS 16:40, SM 16:42, DJ 16:52, AR 16:52

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.