2024. december 24., kedd
MINDENÜTT SEGÍTS!
Visszaemlékszem gyerekkorom szép időszakára, a kellemes emlékekre édesanyámmal, aki az ünnepek alkalmával mindig kalácsot sütött a szomszédaszszonyainak, és igyekezett gyorsan el is vinni nekik, s majd csak azután kezdett foglalkozni a maga teendőivel… Ezt gyakran felróttam neki, ő viszont azt válaszolta, hogy így szokta megünnepelni a húsvétot, a karácsonyt, így tesz jót a barátnőivel. Nagylelkűen adakozott, és minden alkalommal egy kevés, de elégséges mennyiséget hagyott meg magunknak. Azt mondogatta, hogy „ahonnan ő ad, onnan még ered”. Arca mindig elégedettségről árulkodott, és nem panaszkodott a nehéz teendői, valamint a szűkös életkörülmények miatt.
Orvosként ma már tudom, hogy a boldogsághormon, a dopamin tette ragyogóvá az arcát, a dopaminnak köszönhetően tudott mosolyogni a szomszédai előtt, akiknek – amikor csak tehette – segített.Amint rátaláltam a mai szövegre, kissé elszégyelltem magam az Úr előtt amiatt, hogy megfeledkeztem édesanyám példájáról. Elhatároztam, hogy többé senkinek sem mondok nemet, és bármilyen helyzetben segíteni fogok, erőm és lehetőségeim szerint.Több mint tíz évvel ezelőtt örökbe fogadtam egy árva kislányt, akit abban a kórházban kezeltek, ahol én is dolgozom. Most már ő az én örökbefogadott gyermekem, akivel megosztjuk otthonunk javait, egy fedél alatt lakunk, és mivel a vér szerinti lányaink már kirepültek, Ancuța teszi szebbé idős korunkat, örülünk a jelenlétének, és utazásaink során együtt fedezzük fel a világot.Dicsőítem Istent, aki segít jót tennem és adakoznom.
Remélem, meghozza gyümölcsét az a bátorításom, hogy minden árva gyermeknek nyugodt, meghitt otthont biztosítsatok. Örülök minden édesanyának, aki hajlandó megváltoztatni egy-egy gyermek sorsát.Nézz körül, és mindenütt segíts a rászorulóknak!
Liliana Pădure, orvos