2024. december 20., péntek
TISZTELETBELI MEGHÍVÁS
A nővérem tizenegy éves volt, én meg tíz, amikor egy este édesapánk hat, ajándékba kapott naranccsal állított haza. Édesanyám adott mindenkinek egy-egy narancsot, kettőt pedig félretett. Ez volt az első narancs, amit életemben ettem, mivel akkoriban csak ritkán lehetett hozzájutni a déli gyümölcsökhöz.
Édesanyám másnap meglátogatott egy beteg hölgyet a szomszédban, akit gyomorrákkal diagnosztizáltak. A fájdalmakkal küzdő, sápadt asszony, amikor meglátta anyámat, intett neki, hogy lépjen közelebb, majd így szólt: „Álmomban valaki azt mondta, hogy egyek meg két narancsot, és jobban leszek. Fölriadtam, és azon gondolkodtam, hogy vajon honnan szerzek én narancsot.” Édesanyám azonnal megértette, hogy a két narancs a szomszédasszonyának lett rendelve. Hazament és elvitte neki a gyümölcsöt. A hölgy 30 év múlva hunyt el végelgyengülésben. Valahányszor találkozott édesanyámmal, mindig elmondta neki: „Az Úr meggyógyított engem!”A községi rendelőben dolgoztam orvosként, amikor egy nap kihívtak egy beteghez. Gheorghiță bácsival lószekéren indultunk el, és egy órás utazás után megérkeztünk a helyszínre. Kopogtattam, majd betessékeltek a házba. Tél volt, és mivel a családnak csak egy tűzhelye volt, a hét családtag egyetlen szobában húzta meg magát. A beteg asszony az ágyon feküdt, egy kisasztalnál pedig három gyerek puliszkadarabokat mártogatott az asztal közepén lévő tálba. Megvizsgáltam az asszonyt, megírtam a receptem, majd odaléptem az asztalhoz, mert látni akartam, hogy mi van a tálban. Üres volt. „Gyerekek, jó volt az étel?” „Igen!” – válaszolták kórusban. Az Úr a tál oldalára „tapadt” illatot is a legízletesebb étellé változtatta.A törökországi pusztító földrengés után hat nappal egy 9 éves kislányt emeltek ki a romok alól. Amikor megkérdezték, hogy éhes-e, a következőt válaszolta: „Nem, mert egy fehér ruhás hölgy mindvégig gondoskodott rólam.” Mindenki megértette, hogy az Úr volt.Te ma Jézus tiszteletbeli meghívottja vagy. Az Ő asztala mellett van a legjobb hely, ahol beszélgethetsz vele jólétedről vagy azokról a nehézségeidről, amelyekre emberileg nincs megoldás. A fenti beszámolók nem mesék, hanem igaz történetek.
Doru Gâjman, orvos Napnyugta: B 16:40, CT 16:29, IS 16:22, MS 16:36, CJ 16:37, SM 16:38, DJ 16:48, AR 16:48