myBible logó myBible
Fiókom

2024. december 14., szombat

AZ ÉLET GYÖKERE

„Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővelkedvén abban hálaadással.” (Kol 2:6-7)

Az egyik teológushallgatónak a vizsgán Isten mindenhatóságáról és az Ördög létezésének valóságáról kellett dolgozatot írnia. A dolgozat megírásához négy óra állt rendelkezésére. A hívő fiatalember nagy örömmel ecsetelte Isten mindenható és magasztos voltát, szeretetét és irgalmát, sőt, még nem is maradt ideje mindent leírni, amit szeretett volna erről a kérdésről. A vizsga ideje lejárt, az Ördög létezésének valóságáról azonban egyetlen szót sem írt. A következő megjegyzéssel zárta dolgozatát: „Az Ördögre már nem jutott időm.”Pál apostol arra bátorítja a kolossébeli hívőket, hogy éljenek Jézus hite által, csak azt tegyék, amit Ő is tenne, és csak azok iránt a dolgok iránt érdeklődjenek, amik iránt Ő is érdeklődést tanúsít, mert akkor nem jut idejük az ellenségnek áldozni.Az apostol felvázolja azokat az eszközöket is, amelyek által a keresztények Krisztus iránti hűséges életet élhetnek, s amivel meghiúsíthatják az Ördög ténykedését. A felsorolás négy egyszerű, de jelentőségteljes elemet tartalmaz: meggyökerezni (Őbenne), épülni (Őbenne), megerősödni a hitben, és betelni hálaadással. Ha a Szentírás tanításaiban horgonyzunk, és a Megváltó példáját követve járunk, hozzá hasonló jellemre tehetünk szert.„Ébredjen fel mindenki, aki ismeri az igazságot! Rendelje alá magát: testét, lelkét és értelmét Isten fegyelmezésének! Az ellenség a nyomunkban van, ezért ébredjünk fel és legyünk résen ellene!” (Ellen G. White: Tanácsok a gyülekezeteknek, 326. o.).Ha meg akarjuk erősíteni, vagy vissza szeretnénk nyerni testi és lelki egészségünket, figyelembe kell vennünk az isteni ihletés nyújtotta összes tanítást. Az Isten által kijelölt úton kell járnunk, mivel Jézus Krisztus a Példakép, amit követnünk kell, a Gyökér, amiből az életadó nedvet és táplálékot be kell szereznünk, az Alap, amelyre építeniük kell mindazoknak, akik el akarják nyerni az örökkévalóságot. Tanulj meg Jézussal járni a földön, hogy majd vele járhass az örökkévalóságban is!
Ion Pop, lelkipásztor
Napnyugta: B 16:38, CT 16:27, IS 16:20, MS 16:34, SM 16:36, DJ 16:45, AR 16:46

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.