myBible logó myBible
Fiókom

2024. december 12., csütörtök

A BŰN ÉS AZ EGÉSZSÉG

„Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok! Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket, ti kétszívűek!” (Jak 4:8)

A mai szöveg szerint az ember és Isten kapcsolata az ember magatartásától és hozzáállásától függ. Ha beismeri és megvallja bűnét, és meg akar változni, hogy Isten akarata szerint éljen, Isten kész őt megsegíteni, de ha közömbös vagy lázad az Úr ellen, és jobban szereti a világot, mint Teremtőjét, Isten eltávolodik tőle, és átengedi őt az ellenségnek.
A bűn Isten akaratának az áthágása, ami halált okoz. Ha vétkezünk, eltávolodunk Istentől, és ezzel az egészségünknek is ártunk.Az egészség Isten ajándéka, amit az Ő törvényei iránti engedelmesség és ima által őrizhetünk meg. Egészségünket megrontják a bűneink, de mások bűnei is. Éppen ezért, ha ki akarunk gyógyulni a bűnből, és vissza akarjuk szerezni az egészségünket, szükségünk van megtérésre, megbocsátásra és Isten kegyelmére. Az állhatatlan magatartás és az egészség kölcsönösen befolyásolják egymást.Akik állhatatlan életmódot folytatnak, mind fizikai, mind értelmi szinten olyan egészségi problémákkal szembesülhetnek, mint a stressz, a szorongás, a depreszszió, a szívés érrendszeri betegségek vagy a fertőzések. Másfelől pedig a rossz egészségű személyek hamar jellemtelen magatartást tanúsíthatnak, ha nincs kellő energiájuk, támaszuk, vagy képtelenek a bizalomra.Az állhatatlan életmód negatív hatásainak elkerülése érdekében fontos figyelembe vennünk néhány elvet:•  Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, és igyunk kellő mennyiségű vizet!•  Mozogjunk rendszeresen!•  Ne fogyasszunk alkoholt és kábítószereket! Ne dohányozzunk!•  Törekedjünk kellő mennyiségű és minőségű alvásra!•  Szükség esetén forduljunk orvoshoz!
Az orvos az élet megőrzésére törekszik, Krisztus pedig életet ad.
A bűn és az egészség két olyan dolog, ami nem igazán fér meg egymás mellett. A bűn eltávolít Istentől, szenvedést, betegséget és halált hoz, míg az egészség közelebb vezet Istenhez, és örömöt, életet, békét eredményez.Ezt egyszerűen úgy érhetjük el, ha naponta imádkozunk és olvassuk a Bibliát.
Gabriel Stănoiu, orvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.