myBible logó myBible
Fiókom

2024. december 2., hétfő

„KÖSZÖNÖM, HOGY MEGMENTETTÉL!”

„E tudatlanság idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.” (Csel 17:30)

Romualdo Macedo Rodrigues, brazíliai halász háromnaposra tervezett utazásra indult az Atlanti-óceánon található Îlet la Mère sziget partjai közelében.Egy idő után azonban a hajója léket kapott és elsüllyedt. Emberünk végső elkeseredésében egy, a hajóján található hűtőszekrény segítségével próbálta felszínen tartani magát. Így sodródott 11 napon át, amikor Suriname partjainál – 280 tengeri mérföldre attól a ponttól, ahol a hajója elsüllyedt – rátalált egy másik halászhajó.„Azt gondoltam, hogy nem fogom tudni elmesélni a történetemet, de mégis viszzatértem” – nyilatkozta Romualdo, miután megmentették. – „El voltam keseredve, azt hittem, hogy itt a vég, de hálás vagyok Istennek, hogy adott nekem még egy esélyt!” Elmesélte, hogy egész idő alatt nem aludt, de imádkozott Istenhez, hogy küldjön valakit a megmentésére. A kiszáradás fenyegette, amikor megtalálták.„Ez a hűtőszekrény volt számomra az Istenem. Csak egy dolgom maradt: a hűtőszekrény. Igazi csoda történt!” – mondta.Érdekesnek találtam ezt a hírt, amikor elolvastam. Egy különleges eset, ami jól végződött. Imádkozunk, elkeseredetten keressük a megoldásokat, és amikor a dolgok megoldódnak, a „hűtőszekrénynek” hálálkodunk.Eszembe jut Jézus kérdése: „Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilence pedig hol van? Nem találkoztak, akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen?” (Lk 17:17-18).Ne engedjük, hogy elvakítsanak a világ nehézségei! Isten válaszol az imáinkra, beavatkozik az életünkbe, és annyira szeret, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy bárki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.Gyertek, adjunk hálát minden nap mindazért, amit értünk tesz!
Andrei Ciocârlan, orvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.