myBible logó myBible
Fiókom

2024. november 19., kedd

FÉNY A SÖTÉTBEN

„Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” (Zsolt 119:105)

A bennünket körülvevő sötétségben sokkal több „fény” van, mint azt szabad szemmel látjuk.
Isten megkérdezte Jóbtól, hogy ismeri-e a „világosság útját” (vagy forrását). Ma azonban ilyen szempontból sokkal több tudással rendelkezünk, hiszen fizikailag is értjük a fényt mint természeti jelenséget.
Az emberi szem által érzékelhető fény a teljes elektromágneses spektrum csupán 0,0035%-át teszi ki. A teljes elektromágneses spektrum tartalmazza a rádióhullámokat, a mikrohullámokat, az infravörös spektrumot, az UV-sugarakat, az X-sugarakat, valamint az emberi szem számára szintén láthatatlan Gamma-sugarakat.
William Herschel 1800-ban egy kísérlettel próbálta meghatározni a színek hőmérsékletét, és felfedezte, hogy a vörös szín közelében a levegő hőmérséklete eltér a szoba hőmérsékletétől.
1801-ben Johann Wilhelm Ritter megfigyelte, hogy a megvilágított ezüst-klorid a látható spektrumhoz közel nem igazán reagál a fényre, de a spektrum lila vége felé egyre gyorsabban megfeketedik, és ez a hatás a látható színtartományt elhagyva folytatódik. Így fedezte fel az ibolyántúli sugarakat.
Talán abban a helyzetben vagyunk, hogy meg kel hoznunk egy döntést, vagy választ várunk az imánkra, esetleg kutatjuk a dolgok értelmét.
A megoldások kínálata szerteágazó, ezért könnyen „megvakíthat” bennünket a „fényforrások” sokasága, amelyek irányítani akarják gondolatainkat, döntéseinket, szavainkat, tetteinket és jellemünket úgy, hogy megoldásokat kínálnak naponkénti bizonytalanságaink közepette.
Amint az X-sugarak láthatatlanul áthatolnak a testen, és átvilágítják azt, a testet öltött Ige is láthatatlan módon munkálkodik azok lelkében, akiket „felvillanyozott” a Szentírás.
Isten Igéje olyan szuperhatalom, amely képessé tehet túllátni a szabad szemmel érzékelhető dolgokon, tisztánlátást és következetességet biztosít, hogy e
„teleszkóp” segítségével a láthatáron túl meglássuk a színfalak mögött történő eseményeket, a múlt és a jövő összképét.
Sokkal több fény van a körülöttünk levő sötétségben, mint amennyit érzékelünk, és ennek a fénynek a forrása Isten, aki szeretne általad reménysugarakat árasztani mások felé.

Alin Holban Bordeanu, orvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.