myBible logó myBible
Fiókom

2024. november 18., hétfő

SZÜKSÉGÁLLAPOT

„Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága!” (Ézs 40:6)

Az egyik kórház sürgősségi osztályán dolgozom, hozzá vagyok szokva az elkeseredett segélykiáltásokhoz. Amikor a mentősök egy súlyos sérüléseket szenvedett, vagy szívleállásban levő beteget hoznak be, s közben a „vörös-kód” jelet kiáltják, a sürgősségi osztályon mindenki „szükségállapotba” helyezi magát, és igyekszik előkészíteni a rendelkezésre álló felszerelést, hogy megmenthessék a beteg életét.
A mai szöveg egy segélykiáltás, amely a pillanat sürgősségére utal, tudatosítja a helyzet súlyosságát, a beavatkozás halogatásának veszélyeit, de mindezt ez esetben sokkal nagyobb léptékben teszi. A meghívó fél, aki kiment a bűn és szenvedés kegyetlen rabságából, nem más, mint maga Isten. Keresztelő János is sürgető üzenetet közölt Júdea pusztájában, ahogy Jézus is, aki elhagyta a menny dicsőségét, hogy a szegényeknek hirdesse az evangéliumot. A tanítványok is hirdették az üzenetet: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg!” Az utolsó időben az ég közepén repülő angyalok hasonlóan sürgető üzenetet hirdetnek minden földrajzi határon túl. Az emberi lelkiismeret rádöbben, hogy „minden test fű”, és „szépsége, mint a mező virága” még a fejlődés ellenére is, amit a kényelem és a jólét elérése érdekében megvalósított. A várakozó keresztény tudja, hogy ezt az életet azért kapta, hogy felkészüljön az Istennel való lakozásra, és harcoljon azok ellen a gyakorlatok ellen, amelyek csökkentik mind értelmi, mind testi erőit.
„A harmadik angyal üzenetének igazságát megakadályozó számos előítélet eltávolítható, ha több figyelmet szentelünk az egészségügyi megújulásra… Ha az egyház nagyobb érdeklődést tanúsítana a megújulásban, mely által maga Isten akarja előkészíteni őket eljövetelére, befolyásuk sokkal nagyobb lenne a mostaninál” (Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 76. o.).
Szeretnétek csatlakozni azokhoz a bizonyságtevőkhöz, akik úgy döntöttek, hogy átadják életüket az Úrnak? Szeretnétek segíteni Istennek a lélekmentésben?

Doru Jalbă, egészségügyi asszisztens

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.