2024. november 12., kedd
A MINDENKORI ALVÁS
Ugye, hogy jó lenne időszerűvé tenni ezt a szöveget? Pál nem gondolt előre az álmatlanság korára, ezért azt hitte, hogy csak egyszerűen időt kell szakítanunk az élet e velejárójára, az alvásra. Ma azonban az éjszaka beállta még nem jelenti teljes bizonyossággal az alvás közeledtét is. Mi tehát a teendő?
Mindenekelőtt meg kell határoznunk az álmatlanság okát. Lehet, hogy túl kevés napfényben részesülünk a reggeli órákban, ami beállíthatná a napi biológiai óránkat. Vagy talán túl sok időt töltünk a képernyő előtt. Itt jegyzem meg, hogy a hatékony alvás érdekében lefekvés előtt legalább másfél órával ajánlatos kikapcsolni minden képernyőt. Vagyis mérkőzések, hírek, közösségi hálók és különböző adások nélkül a késő esti órákban! Erre azért van szükség, mert a kék fény visszaszorítja a melatonin, vagyis az alváshormon termelődését, az általunk megnézett műsorok pedig a gondolatainkat dolgoztatják meg.
E két lehetséges ok mellett még megemlíthetjük a rendszeresség hiányát is. A pontos órában történő lefekvés és felkelés, továbbá pedig az étkezés felkészíti a szervezetet az éjszakai pihenésre. A rendszeresség Isten által meghatározott egészségügyi szabály, amely hozzájárul a szervezet jó működéséhez. És ez hétvégén és szabadság alatt is érvényes.
A megfelelő alvás alapját erősítő másik tényező az étkezési szokásokhoz köthető. A nassolás felborítja a szervezet biológiai óráját. Ez nemcsak az emésztésre van káros hatással, hanem az éjszakai pihenésre is. Ha a vacsorára a késő esti órákban kerül sor, vagy ha nehezen emészthető ételeket fogyasztunk, minden esély megvan rá, hogy csak felületes és zavart alvásban legyen részünk.
Az alvás a megújulást hozó tulajdonságaival együtt nem fényűzés, hanem létszükséglet. Az éjszakai pihenés óráihoz való viszonyulásunk minden bizonnyal jutalmat nyer, s ennek eredményeképpen, akik azért térnek nyugovóra, hogy aludjanak, azok tényleg aludni fognak, és amikor fölébrednek, tényleg éberek lesznek!
Loredana Catrinescu, orvos