2024. november 11., hétfő
ÉP TESTBEN ÉP ELME
Nehézségben és betegségben is örülni az Úrban azt jelenti, hogy olyan erők szabadulnak fel bennünk, amelyek megélénkítik mind a testünket, mind az elménket. A jó kedély gyakran olyan dolgokra képes, amire még a gyógymódok sem.
„Azok az állítólagos keresztények, akik állandóan panaszkodnak, és a jókedvet és vidámságot bűnnek tartják, nem tudják, mi az igazi vallás. Akik élvezettel sajnálkoznak minden miatt, ami a természet világában lehangoló, akik nem a gyönyörű élő virágokat szedik, hanem a halott leveleket nézik, akik nem látnak szépséget a fenséges hegycsúcsokban és az élénkzöld völgyekben, akik nem hallják meg a természet vidám hangjait, a nyitott fül számára kedves zenét, azok nem a Krisztuséi” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 251. o.).
Az egészség annál fogva is értékes, hogy a leginkább járul hozzá az egyén jólétéhez mind testi, mind szellemi szinten. Az egészség és a jólét közötti kapcsolat nem egyirányú – az egészségi állapot hatással van a jólétre, és a jólét is hatással van az egészségre.
Isten egészséget, jólétet és boldogságot tervezett az embernek, amikor a teremtés mellett döntött, és az Édenben a legjobb környezetet biztosította fejlődése és életvitele szempontjából. A legjobb eledelt is Ő biztosította számára, gyermeke – fia és leánya – számára.
„Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai-, szellemiés lelki alkatában magán viselte Alkotója képmását. »… Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté…« (1Móz 1:27), és az volt a szándéka, hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét” (Ellen G. White: Előtted az élet, 15. o.).
„Sokszor fájdalom felhője borul a lelkedre. Ilyenkor ne tépelődj! Tudod, hogy Jézus szeret. Megérti gyengeségedet. Akaratát cselekedheted már azzal is, ha csupán megpihensz a karjában” (A nagy Orvos lábnyomán, 251. o.).
Diana Octavia Rașcu, orvos