2024. november 9., szombat
A GONDOLAT EREJE
Az Amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány kutatásai szerint egy átlagképzésben részesült személy agyában naponta 12000–60000 gondolat fogan meg. Ezek lehetnek pozitív vagy negatív, ismételt vagy új gondolatok. Életünket gondolatok alkotják, ezek határozzák meg a magatartásunkat. De ez fordítottan is
igaz: ismételt tetteink is befolyásolják a gondolatainkat.
A gondolkodás egy az elmében végbemenő titokzatos folyamat, amit az emberek még nem tudtak pontosan meghatározni, azaz nem tudták pontosan leírni, hogyan is zajlik. A legtöbb esetben magunk döntjük el, hogy mire akarunk gondolni. Isten azt akarja, hogy legyenek jó gondolataink, mivel ezek a javunkat szolgálják mind fizikai, mind pedig értelmi szinten.
Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy „Sátán nem képes olvasni a gondolatainkban, viszont látja a tetteinket, hallja kimondott szavainkat, és az emberi családban szerzett tapasztalatai alapján ezekhez alkalmazza a kísértéseit, hogy kihasználhassa jellemhibáinkat” (Ellen G. White: Review and Herald, 1891. május 19.). Eszerint minden tisztátalan gondolat beszennyezi a lelket, tompítja az erkölcsi érzékenységet, és igyekszik kitörölni a lelkünkből a Szentlélek befolyását. A bűnre való hajlam és a rossz környezet megakadályoz abban, hogy tiszta gondolkodásmódra tegyünk szert.
Mindezek mellett Isten nem hagy magunkra. Támogatást és oltalmat nyújt azoknak, akik ezt igénylik. „Gondolatainkat, ha az Úrra rögzítjük, isteni szeretet és hatalom vezeti” (Ellen G. White: Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 669. o.).
A Biblia szavai fölötti elmélkedés, az ima és a Szentlélek vezetése alatt meghozott döntések segítenek abban, hogy elménk és szívünk olyan dolgok felé forduljon, amelyek bennünket és a körülöttünk élőket is felemelik.
Válassz egy szép bibliai gondolatot, és próbáld azt gyakorlatba ültetni ma, hogy örömöt szerezhess valakinek!
Florin Răduț, lelkipásztor
Napnyugta: B 16:56, CT 16:44, IS 16:41, MS 16:55, CJ 16:56, SM 16:58, DJ 17:03, AR 17:06