myBible logó myBible
Fiókom

2024. október 28., hétfő

NE FELEJTS EL HÁLÁT ADNI ISTENNEK!

„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.” (Zsolt 103:1)

A hűvös, nyári reggelen nehezen ébredek föl hajnali 6 órakor, hogy időben beérjek a megyei kórház intenzív osztályára gyakorlatra. Kelés közben veszem észre, hogy jobban fáj a lábam, mint egy nappal korábban, de talán a túl sok gyaloglás vagy lábon állás miatt. Vajon ugyanazokkal a betegekkel találkozom, mint tegnap? Vajon eljöhetek-e ma hamarabb a munkából? Megharagszik a doktornő, ha hiányzom egy napot? Uram, segíts, hogy hamarabb végezzek a teendőimmel… Abban reménykedve lépek be az osztályra, hogy biztosan könnyű napom lesz,
de sajnos elég nagy felfordulás fogadott odabent. Az orvosi személyzet egy 28 éves, autóbalesetet szenvedett férfi körül sürgött-forgott. A sebészeknek hármas amputációt kellett végrehajtaniuk, ami végérvényesen meg fogja változtatni ennek a fiatalembernek az életét, amennyiben túléli a balesetet és a jelentős vérveszteséget.
A néhány percig tartó sokk után döbbenek rá, mekkora előjog számomra, hogy felkeltem, saját lábamon járhatok, és nem vagyok önkívületi állapotban! De ezen kívül is még számtalan más okom van arra, hogy hálás legyek Istennek. Ekkor jutott eszembe a Bethesda tónál fekvő beteg esete. „Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását” (Jn 5:2-3). Betegek százai feküdtek ott abban a reményben, hogy egyszer csak megérik ők is a gyógyulást. Ez volt létezésük egyetlen célja. Egészség nélkül minden vágyuk és álmuk hasztalan volt.
Mekkora áldás, hogy képes vagy járni, és végezheted napi teendőidet! Gyönyörű dolog a saját szemeddel szemlélni a természet szépségeit, kézben tartani egy szál virágot, majd megérezni bódító illatát! Szép dolog énekelni és dicsőíteni Istent az Ő csodadolgaiért!
Azonosíts három okot, amiért hálát adhatsz Istennek, és dicsőítheted Őt!

Gabriela Bulboacă, orvostanhallgató
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.