myBible logó myBible
Fiókom

2024. november 5., kedd

CSEKÉLYSÉG

„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2:10)

Néha felteszem magamnak a kérdést: Immár közel ötven évesen, mit tettem Isten műve előrehaladása és az embertársaim érdekében? Talán valami jelentőségteljes dolgot, amiért elégedett lehetek én is és Jézus is? Sokszor úgy érzem, hogy semmit sem tettem Istenért.
Egy ilyen hangulatom közepette csörrent meg a telefonom. Egy a zenészvilágban fontos személyiségnek számító hölgy hívott fel, mert nagy fájdalmai voltak, és magányos is volt, és szüksége volt egy jó szóra. Az illető hölgy épp egy nehéz kezelésen volt túl, amit az emlőrákja miatt kapott, emellett hátgerincés ízületi problémákkal is küzdött. Úgy döntöttem, hogy aznap kilépek a komfortzónámból, és a napi rutint hátrahagyva nemcsak a szavaim, hanem a tetteim által is megpróbálom őt felvidítani. Egy barátnőmmel együtt kerestük fel. Olyan természetes gyógymódokat vittünk neki, amelyeket Isten már évezredekkel ezelőtt a rendelkezésünkre bocsátott: növényi esszenciákat. Ezek lényegében illó olajok, amelyek könnyed masszázs által járulnak hozzá a lelki és testi egyensúly visszaszerzéséhez. Jótékony hatásuk azonnal megmutatkozott. Elkeseredése és félelmei azonnal szertefoszlottak! Ez Isten műve volt! Saját vallomása szerint a hölgy úgy érezte, hogy angyalarcú emberek látogatták meg. Ettől kezdve a fájdalmai fokozatosan enyhülni kezdtek, míg végre sikerült újra lábra állnia!
Egy apró gesztus, egy csekélység, ami valakinek enyhülést hozott. Áldottnak éreztem magam, mint ahogy az illető hölgy is. Világunkban nagy szükség van arra, hogy Isten rendelkezésére bocsátva magunkat, tegyük azt a jót, amit Ő maga készít elő, hogy embertársaink testi, de különösen lelki fájdalmait enyhíthesse.
Kérd ma Jézust, hogy vezessen téged vigasztalást nyújtó és fájdalmakat enyhítő szava és karja által.

Ioana Mia Iuga, egészségügyi asszisztens
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.