A BÁTORSÁG ÉS A VILÁGJÁRVÁNY KÖZÖTT

„Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni, és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre műveli, hogy az ő orcáját rettegjék.” (Préd 3:14)

A pandémia első napjától az utolsóig egy pillanatra sem féltettem az életemet. Aggódtam viszont a családomért, a barátaimért, a betegeimért és a munkatársaimért. Mintha egy magasabb rendű cél érdekében kirendelt csodálatos oltalom eszközei lettünk volna! A munkatársaimmal együtt valóban hittük, hogy ebben a küzdelemben Isten oldalán állunk. Annak az orvoscsapatnak a vezetője, amelynek én is a tagja voltam, nyugodtan, érthetően, mosolyogva, de ünnepélyesen vallotta, hogy minden infektológus orvos álma átélni egy világjárványt, ezért bátornak kell lennünk! Ahogy teltek a hetek és a hónapok, egyre inkább megértettem, hogy bátorságra hívott el minket az Úr. Aztán az elhalálozások sora a vírus Delta változatának lecsengésével véget ért. Ezt követte az Omikron változat, ami talán sosem fogja felérni a korábbiak kegyetlen voltát, vagy a 2021 végi győzelemnek a szépségét.
Hatalmas bátorságra vall elhatározni, hogy sosem fogod elfelejteni az életre éhezők arcát, vagy azokét, akik feladták a küzdelmet. A kudarc vagy a siker előtt a beteg és köztem kialakuló sokatmondó hallgatást Salamon szavai fejezik ki a legjobban: tudom, hogy Isten az Ő végtelen bölcsessége és szeretete alapján cselekszik. Ahol Ő megáll, ott az ember többé nem képes alkotni, de ahol Ő továbbmegy, ott nincs lehetetlen. Megértettem, hogy az orvosi munka a maga parányi de összetett voltával együtt sem feljebbvaló az imánál, és hogy az egyszerű imádság elvezet az isteni terv felfedezéséhez és elfogadásához.
Salamon szavai még mindig sokunk számára elérendő cél, még mindig a legmélyebb titkok legfőbb megértése, a kérdéseinkre adott abszolút válasz, és a meg nem értett helyzetek fegyelmezett elfogadása.

Bianca Voinescu, orvos