2024. október 15., kedd
AZ EMBERI TEST MŰKÖDÉSI ELVEI
„Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” (Jer 17:10)
Habár az emberi test nagyon sok rendellenességére még nincs magyarázat, a betegség sok esetben a megfontolatlan cselekedetek gyümölcse, az emberi testtel kapcsolatos utasítások figyelmen kívül hagyásának következménye.
„Mindenütt találkozunk betegségekkel. A legtöbbet közülük meg lehetne előzni az egészség törvényeire való odafigyeléssel. Az embereknek látniuk kell, milyen hatással van az egészségügyi elvek követése az egészségükre és mind a jelen, mind az eljövendő életükre” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 146. o.).
Ellen G. White gyakran buzdít a kutatásra, testünk temploma működési elveinek megértésére, a „jutalom az orvoslásban” elv alkalmazására. „Vezessétek rá az embereket arra, hogy tanulmányozzák a csodálatos organizmust, az emberi szervezetet, és az azt szabályozó törvényeket. Akik felfogják Isten szeretetének bizonyítékait, akik megértenek valamit törvényének bölcsességéből, áldásaiból és az engedelmesség eredményeiből, azok egészen más szemszögből fogják nézni feladataikat és kötelességeiket. Ahelyett, hogy az egészségügyi törvények megtartását áldozatnak és önmegtagadásnak tartanák, felbecsülhetetlen áldásnak fogják tekinteni, ami valójában is” (A nagy Orvos lábnyomán, 147. o.).
Mit kezdesz ma a testeddel? Merre kalandoznak a gondolataid, mi a fontosabb számodra? Szíved a menny pihenőhelye? Cselekedeteid testi és pszichikai jólétedet szolgálják? Az ébredés utáni első gondolatodtól kezdve az általad elfogyasztott étel minőségéig és mennyiségéig, minden befolyással van az egészségedre.
Örök Atyám és testem Teremtője, kérlek, adj bölcsességet és erőt, hogy az általad meghatározott „használati utasítás” szerint használjam a testemet! Meg akarom tanulni a testemet uraló törvényszerűségeket, és tiszteletben akarom azokat tartani az egészségem és boldogságom érdekében, de nem mint korlátozó kötelességet, hanem mint örömöt hozó áldást! És ha már befészkelte magát a betegség a testembe, irányítsd lépteimet a gyógyulást hozó egészséges elvek felé! Uram, segíts! Uram, adj győzelmet!
Simona Gurzu, orvos