myBible logó myBible
Fiókom

2024. október 10., csütörtök

AZ IGAZI VALLÁS

„És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.” (Lk 10:34)

A „samaritánus” szó hallatán ma már a jótettekre, a szeretetre és a gondoskodásra gondolunk. Jézus idejében azonban ez nem így volt. A zsidók számára a „samaritánus” jelző a lehető legtöbb rosszat jelentette. Képesek voltak akár hoszszabb utat is megtenni, csak hogy elkerüljék a samaritánusok által lakott területeket. Az irgalmas samaritánus példázata által Jézus új meghatározását adta a „samaritánus” kifejezésnek, és egyszer s mindenkorra választ adott a „Ki az én felebarátom?” kérdésre.
A samaritánus teljes körű missziómunkát végzett. Elment oda, ahol a megsebesült személy volt, meglátta annak nyomorúságos állapotát, megindult a szíve az idegen ember láttán, akit nem is ismert, mégis bekötözte a sebeit, olajjal kente meg, majd bevitte őt a fogadóba, ahol még fizetett is az ellátásáért. Nehogy azt képzeljük, hogy volt elsősegélynyújtó készlete! Lehet, hogy a saját ruháját kellett szétszaggatnia, hogy bekötözhesse a félholt ember sebeit.
Rengeteg igazságot tartalmaz a következő kijelentés: „Ha fájnak a sebeid, élőlény vagy, ha mások sebei fájnak, ember vagy” (Lev Tolsztoj). A szánalom valójában azt jelenti, hogy találkozol Istennel, látsz, érzel, együttérzést tanúsítasz és szolgálsz.
Jézus ezzel a példázattal lerántotta a leplet a külsőségek vallásáról és a képmutatásról. A példázatbeli esethez hasonló helyzetekre a zsidóknak kétféle törvényük volt: a tisztasági és a megtisztulási törvények (pl. nem érinthettek halottat), amelyekhez további számos szabályt kitaláltak. Pedig voltak irgalmassági törvényeik is, amelyek elsőbbséget élveztek a tisztasági törvényekkel, de még az erkölcsi törvényekkel szemben is. Ha a szombaton gödörbe esett állatot ki kellett menteni, mennyivel inkább egy megsebesült embert!
Talán mi is találunk néha kifogást, hogy ne kelljen szolgálnunk, de a Megváltó szavai még mindig hallhatóak a Szentírás lapjairól: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, azaz a szerető jóság megnyilvánulásait, nem pedig rideg szertartásokat!
Kövesd az igazi Samaritánus, Jézus Krisztus példáját!

Violeta-Aurora Câmpian Tătar, orvos
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.