myBible logó myBible
Fiókom

2024. október 6., vasárnap

KRISZTUS KÖZPONTÚ DÖNTÉS

„Mindent szépen alkotott az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.” (Préd 3:11)

Egy gazdag embernek a halála után elárverezték a javait. Az értékesebb tárgyakat a rokonai, hozzátartozói és barátai vásárolták meg, de volt a házban egy egyszerű, értéktelennek tűnő festmény is, amely a család egyetlen, már korábban elhunyt fiát ábrázolta, s amelyet senki sem akart megvásárolni. Végül a fiú hajdani dajkája, aki nagyon szerette a gyermeket, potom áron megvette. Amikor keblére szorította a festményt, és letörölte róla a port, nagy meglepetésére a hátoldalán talált egy gondosan összehajtogatott papírlapot. Az eredeti végrendelet volt, amely szerint a teljes vagyont az örökli, aki megvásárolja ezt a festményt.
Ismerte a fiút, hiszen csecsemő korától kezdve szeretettel és odaadással gondozta, nevelte. Az idő során kialakult kölcsönös bizalmi kapcsolat késztette ezt a hölgyet arra, hogy helyes döntést hozzon, és a döntése jutalmat nyert.
Döntéseink minden nap meghatározzák az életünket és a sorsunkat. A legjobb az lenne, ha Istent választanád, ha Ővele lennél, hogy megismerd az Ő akaratát, és annak alapján élj. Ha ezt választod, akkor meg kell ismerned Istent, hogy bízhass Benne. Ő kinyilatkoztatta magát a teremtés nagy művében („mindent szépen alkotott az ő idejében”) és a megváltás csodálatos munkájában.
Ha elhatározzuk, hogy Isten vezetésére és oltalmára hagyatkozunk, valójában a hit, a szeretet, a közösség, az ismeret, önmagunk felfedezésének és újra felfedezésének útját választjuk az Istenséggel való kapcsolatban. Mennyei örökség, személyes üdvösség lesz a jutalmunk, ha engedelmeskedünk Isten akaratának, és rá bízzuk a gondolatainkat és a terveinket, hiszen Ő mindentudó és mindenható. Orvosként naponta elhatározom, hogy engedelmeskedem Isten szavának, megvizsgálom és tanácsolom a betegeket (ahogy az egészségeseket is), hogy helyes döntéseket hozzanak testi, értelmi és lelki egészségük tekintetében.
Ma újra fel vagyunk szólítva, hogy hozzunk bölcs döntéseket, és legyünk állandó közösségben Istennel, a nagy Orvossal!

Cristina Anca Dăscălescu, orvos
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.