A TEHETETLENSÉGTŐL A GYŐZELEMIG – JÓKOR JÓ HELYEN

„Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket.” (Ézs 35:3)

A szöveg első látásra kemény, parancsoló és megterhelő. A sorok mögött azonban érdekes dolgot fedezhetünk fel…
Éjfél felé járt. Az állomás hűvös épületében két idegen várakozott azon a decemberi éjszakán. Hirtelen becsapódott az ajtó, és két toprongyos gyermek lépett a váróterembe. Egyenesen a fűtőtest felé tartottak. A nagyobbik, a barna bőrű, úgy 10 éves lehetett. Megragadta a kisebbiket, felültette a radiátorra, majd fürgén ő is felpattant mellé. Látszott, hogy nem vértestvérek. A másik gyereknek fehér volt a bőre, piroslott az arca, a gyermekkor gyöngéd vonásai mellett kisírt, fekete szeméből éhség, kimerültség, bizonytalanság és csüggedés árulkodott. Alig lehetett 6 éves. Az idősebbik rátette kicsi, hidegtől pirosló kezét a radiátorra, a másik kezével pedig előhúzott egy zsebkendőt, és letörölte az arcára fagyott könnycseppeket. Nyugodt és kedves suttogása bejárta az üres várótermet:
–    Majd meglátod, hogy ott nem ilyenek az emberek… A vonaton meleg lesz. Amikor megérkezünk, szerzek pénzt, és veszek két hatalmas doboz joghurtot és meleg perecet, sokat…
Aztán előhúzott a zsebéből egy darabka kekszet, és átadta a társának.
„Gyorsvonat érkezik az első vágányon…” – harsogta a hangosbemondó.
–    Ez a miénk lesz! – mondta a barna bőrű.
A jelenetre felfigyelt az egyik idegen. Azonnal kisietett utánuk. Csak három perce volt. Az állomás előtt volt egy „éjjel-nappali” kisbolt, ahol különböző kiszerelésű joghurtot, perecet és sok finomságot lehetett kapni. Még utolérte a vonatra felszálló két gyermeket, átadta nekik a majdnem teletömött zacskót, és sikerült elkapnia a kisebbik gyerek csodálkozó tekintetét is, az „égből pottyant” joghurt láttán…
Mi áll a mai ige parancsa mögött? Egy lélek, aki hajlandó túllátni önmagán, aki kellően érzékeny ahhoz, hogy érzékelje a tragédiát, a csüggedést, a tehetetlenséget, és elég figyelmes ahhoz, hogy észrevegye, az embertársa eljutott erejének határaihoz.
Mi is lehetünk jókor jó helyen, csak észre kell vennünk a lehetőségeket. És ha észrevettük, legyünk tapintatosak!

Stelian Anghel, orvos