2024. szeptember 13., péntek
HOSSZÚ ÉLET HIT ÁLTAL
„És lőn Methusélah egész életének ideje kilencszáz hatvankilenc esztendő; és meghala.” (1Móz 5:27)
Péntek van, közeledik a naplemente. A konyhából áradó sült paprika és krumplifőzelék illata összekeveredik a kemencéből frissen kivett kenyér illatával.
Ez az én legkedvesebb gyermekkori emlékem. Ion nagytatám volt a szakács. Sokat mesélhetnék róla, de legélénkebb emlékem vele kapcsolatosan az, hogy mennyire odaadóan szerette Istent és a családját. 1911-ben született, szegény családban. Megélhetése érdekében nagyon hamar elsajátította a kőműves mesterséget. Ifjú éveiben találkozott Ilinca nagymamámmal, a rettenthetetlen asszonnyal, aki hét gyermekét 7 kerek éven át egyedül nevelte, míg nagytatám a fronton volt. A családból nagytatám tért meg elsőnek. A faluban az adventizmus úttörőjének tekintették, aki nagyon sokat harcolt a családjáért és a hazáért. Hite nagyon sokszor meg lett próbálva.
Ma is szeretnénk hallani elbeszéléseit a megpróbáltatásokról, amik az étrenddel kapcsolatos keresztény elvei miatt érték őt, de épp ezeknek köszönhetően tudta megőrizni tisztánlátását, és még a haláltól is megmentették. A seregben nem voltak ínyencfalatok, és a katonák sok esetben az általuk elfogott állatokat ették meg, általában disznót. Hitelvei sokszor életmentőnek bizonyultak, például amikor egy egész szakasz katona a mérgezett hús miatt vesztette életét. Engedelmeskedve Isten törvényének inkább éhezett, néha pedig a mezőn talált zöldségekkel vagy gyümölcsökkel táplálkozott. A háború borzalmait halála napjáig sem tudta elfelejteni, mint ahogy a fronton kialakult szokásait sem. Ott szokta meg éhezést és a falánkságtól való megtartóztatást, és szintén ott szokta meg a test és az értelem számára is hasznos mozgást.
Én még szemtanúja voltam annak, ahogy a százéves nagytatám szigorúan elvégezte minden reggel a tornagyakorlatait, és esténként szegényes vacsorát fogyasztott. A Jézussal való találkozás reménysége tartotta őt életben 102 éves koráig. A nyugalom, a hit és az egészség példaképeként emlegetjük őt ma is.
Mire tanítanak bennünket a tapasztalataink? Arra, hogy az étrendre vonatkozó keresztény elveink révén másoknak is példát nyújthatunk?
Valeria Mădălina Alecu-Mihai, orvos
Napnyugta: B 19:31, CT 19:19, IS 19:25, MS 19:36, CJ 19:41, SM 19:44, DJ 19:38, AR 19:47