AZ Ő JÓSÁGÁNAK KÉZJEGYE

„Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végzi.” (Zsolt 112:5)

Isten kétszeresen megáldja a jótékonyságot. Míg az ínségesnek adományozó ember mások áldására van, ő maga nagyobb mértékben részesül áldásban. Jézus Krisztus kegyelme olyan jellemvonásokat fejleszt ki a lelkében, melyek az önzés ellentétei. Olyan vonásokat, amelyek megnemesítik, megfinomítják, számára is gazdaggá teszik az életet. A titkon végzett szeretetteljes cselekedetek egymáshoz kötik a szíveket, s közelebb vonják azokat Isten szívéhez, akitől minden nagylelkű ösztönzés kiindul.” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről, 82. o.) Hogy lehet jó nekem az, amikor kevesebb pénzem, erőforrásom és időm marad? Az isteni matematika azonban teljesen más. Rengeteg tudományos forrásanyag hangsúlyozza az önkéntesség, a mások megsegítése érdekében végzett jótékonysági cselekedet fontosságát, amely nem vár jutalmat, vagy nem próbál így elkerülni egy büntetést. Amikor felkínálunk valamit másoknak, az agyban szerotonin és dopamin termelődik, ami javít a lelkiállapotunkon, és elégedettséggel tölt el. A jóság és az együttérzés boldogabbá tesz, és javítja az önbecsülésünket, miközben csökkenti a stressz szintjét, ugyanakkor oxitocin szabadul fel (hormon, amely hozzájárul a megsegített személyhez való kapcsolódáshoz), ami a jelek szerint csökkenti a vérnyomást és védi a szívet. Embertársaink megsegítése a depressziós és szorongó személyeknél látásmódváltozást idéz elő – többé nem magukra és saját tüneteikre összpontosítanak, hanem másokra, s ezzel javul a lelkiállapotuk.
Isten együtt érzőknek alkotott minket, ami ismételten is azt igazolja, hogy olyan Teremtőnk van, aki a kézjegyét helyezte ránk. A bűn megrontotta a DNS-ünket, és különösen önzővé tett. Ezért tehát imádkozzunk ma a következőképpen: „Uram, költözzön a Te szereteted és Lelked a szívembe, hogy áldás lehessek, és pozitív nyomot hagyjak a körülöttem élő emberekben!”

Denisa Chiriță, orvos