2024. augusztus 9., péntek
AZ EMBER TÖBB MINT ANYAG
„A férfiú lelke elviseli a maga erőtlenségét; de a megtört lelket ki viseli el?” (Péld 18:14)
A jéghegy a gleccserekről leválva kerül az óceánba, és a térfogatának csupán az egyharmadtól egynyolcadig terjedő része marad a vízszint fölött, a többi nem látható. Ezzel a szemléltetéssel szeretném kifejezni azt, hogy az egészség Istentől kapott ajándék, viszont annak megőrzése már a mi feladatunk. Ezzel nagymértékben egyetértünk, de talán mégis elhanyagolunk egy nagyon fontos tényezőt, éspedig az emberi léleknek a testre gyakorolt befolyását. Természetesen fontos, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, de nagyon lényeges az is, hogy amit beviszünk (vizet, élelmet), az megfelelő módon épüljön be a szervezetünkbe.
Míg az ember lelke meg van terhelve, elégedetlen, szomorú, ha helytelenül viszonyul önmagához, embertársaihoz és Istenhez, szervezetének nemcsak nehéz lesz elhordoznia ezt a terhet – a „megtört lelket” –, hanem emiatt meg is betegszik, még ha helyes életmódot folytatott is. Ellenben, ha az ember lelke szabad, elégedett, örömteli, ha helyesen viszonyul önmagához, embertársaihoz és Teremtőjéhez, teljes testi egészségnek és harmonikus fejlődésnek örvendhet, és könnyebben leküzdheti a kívülálló tényezők okozta betegségeket. „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszárasztja a csontokat.” (Péld 17:22)
Íme, néhány gondolat, amelyről elmélkedjen a lelked:
• Tudatosuljon benned, hogy Isten teremtménye vagy!
• Fogadd el, hogy bűnös állapotban születtél, hogy ettől nem menekülhetsz, és hogy ezért nem te vagy a hibás!
• Tudatosuljon benned, hogy Krisztus mindent megtett azért, hogy megmentsen ebből az állapotból, neked pedig meg kell tapasztalnod és értened, hogy szükséged van a Szabadítóra.
• Légy tudatában annak, hogy Isten azt akarja, légy boldog ezen a földön, csakhogy az igazi boldogság egyedül Őáltala érhető el.
Meghívlak, hogy elmélkedj ezekről a gondolatokról, tarts önvizsgálatot, és lásd meg, hogy ami vagy és amit teszel, az a külső hatások vagy belső indíttatásaid eredménye-e, vagy ahogy Isten mondja: lelkedből származik-e.
A jéghegy legveszélyesebb része az, ami a víz alatt van, és nem látszik.
Alin Ichim, orvos
Napnyugta: B 20:31, CT 20:18, IS 20:30, MS 20:40, CJ 20:45, SM 20:50, DJ 20:38, AR 20:51