myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 21., vasárnap

ISTEN LAKHELYE

„Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (1Kor 3:17)

Íme, egy ihletett tanács: „Mondd határozottan: »Időmet és gondolataimat arra szentelem, hogy alkalmassá váljak Isten szolgálatára. Becsukom a szememet a haszontalan és bűnös dolgok előtt. Fülem az Úré, ezért nem hallgatom meg az ellenség ravasz érveléseit. Hangomat nem állítom olyan akarat szolgálatába, amely nem áll az Isten Lelkének befolyása alatt. Testem a Szentlélek temploma, ezért lényem minden erejét hasznos foglalkozásra szentelem.«” (Ellen G. White: Boldog otthon, 409. o.)
Ahhoz, hogy életünket megszentelje Isten jelenléte, a lényünket uraló isteni elvekhez kell igazodnunk.
Az egyik orvost felkereste gyermekkori barátja, aki immár az evangélium lelkipásztoraként kérte a segítségét.
–    Barátom, kérlek, segíts! Tudod, hogy Istennek szenteltem az életemet, és nagyon sokat utazom, hogy hirdessem az evangéliumot, és számos egyházi rendezvényen kell részt vennem. Sokszor megesik, hogy naponta csak egyszer eszem, éjszakánként pedig alig három-négy órát alszom, de mostanra már teljesen kimerültem, elfogyott az erőm. Kérlek, segíts!
–    Rendben. Felírok neked egy receptet. Szükséged lesz éjszakánként legalább hat óra alvásra, de ne feledd: az éjfél előtti órák a leghasznosabbak a pihentetés szempontjából! Emellett szükséged lesz legalább napi két étkezésre, amiből a reggeli legyen a legkiadósabb. Utána pedig…
–    Álljunk csak meg! Nincs inkább valami gyógyszered?
Sokan vágynak egy varázsgyógyszerre, ami megoldaná a törvény áthágása okozta következményeket az életükben. Ehelyett azonban életmódot kellene változtatniuk, hogy összhangba kerüljenek Isten akaratával. Az isteni törvények iránti engedelmesség személyes kötelesség. Tudatában kell lennünk annak, hogy felelősséggel tartozunk Isten előtt a szokásainkért. Éppen ezért nagyon fontos, hogy miként fogom kezelni én, a magamat kereszténynek valló ember azt a „lakhelyet”, amit Istentől kaptam. Meg tudom-e őrizni a testemet mint templomot, amibe a Szentlélek beköltözhet, vagy inkább feláldozom magam a világi szenvedélyek oltárán?
Változtass ma legalább egy helytelen szokásodon!

Ion Pop, lelkipásztor

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.