myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 31., szerda

A BIZALOM JÓTÉKONY HATÁSA AZ EGÉSZSÉGRE

„Mikor félnem kellene is, én bízom te benned… Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?” (Zsolt 56:4-5)

Az Egészségügyi Világszervezet már 1946-ban kimondta, hogy az „egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”.
Ha figyelembe vesszük ezt a meghatározást, kötelességünk teljes lényként kezelni az embert, és meg kell értenünk, hogy függőségi kapcsolat van a lélek (elme) és a test között. E valós és erőteljes kapcsolat tanulmányozása végett jött létre egy új tudományos terület: a pszichoszomatika, ami olyan fizikai tüneteket vizsgál, amelyeknek az elmében és az érzelmekben keresendő az eredete.
Az ihletett Írás már jóval korábban, még bölcs Salamon által beszélt erről az igazságról: „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszárasztja a csontokat.” (Péld 17:22) Megjegyzem, hogy a szöveg befejező része nem metaforikusan értendő, hanem valóságos állapotokat jelöl, amelyek a hosszas félelmek, szomorúságok nyomán kialakulhatnak, mivel megnövelik a vér kortizonszintjét, és ismert tény, hogy ez korai öregedést és a csontok elgyengülését okozza. Itt említem meg a sokunk által jól ismert NEWSTART programot, amely az életminőség javulását célzó megoldások felkutatása érdekében lett kidolgozva. A program utolsó tanácsa épp a bizalom az Úrban (Trust in God). A javaslat, miszerint bízzunk Istenben, nem újdonságként fontos, hanem figyelmeztetésként, mivel
nem gyakoroljuk ezt kellőképpen a mindennapi életben.
Végül pedig szeretném megemlíteni a zsoltáros egy másik bátorító üzenetét, mely szerint „boldog ember az, akinek te vagy erőssége, és a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt.” (Zsolt 84:6-7)
Bármilyenek is legyenek az életkörülményeink, ma reggel arra hívattunk, hogy megtapasztaljuk az Istennel ápolt kapcsolat jótékony hatásait. Az Úr vár, és bátorkodom kijelenteni, hogy örül, amikor „minden gondunkat Őrá vetjük”.

David Ciolacu, orvos
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.