2024. július 11., csütörtök
HÁT HOGYNE SZERETNÉM ŐT?!
„Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!” (Ézs 53:4)
Beesteledett. Csend telepedett a városra. A telihold megvilágította a Gecsemáné kertbe belépő Jézus lépteit, akinek igen szomorú volt a lelke „mind halálig” (Mt 26:38). Az emberiség bűnének szörnyű terhét – az én és a te bűnöd terhét – viselte, de ami a legjobban megrémítette, az az Atyjától való elszakadás gondolata volt. De a mi Urunk, az Ő végtelen szeretetében elhatározta, hogy megmenti és megváltja a bűnös embert, kerüljön bármibe is.
A következő nap megtörtént a keresztre feszítés, ami egy lassú és különösen fájdalmas halál volt. A keresztre feszített személy alig néhány percig tudta tar- tani magát, mivel a térdei 45 fokos szögben meghajlottak, s így a testsúlya előbb a combjára, majd a lábszárára nehezedett, ami elviselhetetlen fájdalmat okozott. Aztán fokozatosan kimozdult a helyéből a válla és a könyöke, a testtartás miatt pedig a lélegzés is fájdalommal járt, már-már fulladást okozott.
„Krisztus mindezeket eltűrte… Ezek pedig mind azt mondják az emberi nem- zetség minden egyes gyermekének: éretted történt, hogy Isten Fia hozzájárult a bűn e terhének elhordozásához. Éretted döntötte meg a halál uralmát, és tárta fel ismét előtted a paradicsom kapuit.” (Ellen G. White: Jézus élete, 755. o.)
Talán épp ma lelki vagy testi fájdalmakkal küzdesz. Valaki azonban már átélte mindezt előtted. Ismeri az egedet elsötétítő gondolatokat, ismeri minden félel- medet, és elszomorodik az arcodon alácsorduló könnyek láttán. Ő ért meg téged a legjobban, Ő szerető Atyád, aki kinyújtja feléd a karját, és átsegít az élet minden viharán. A menny Királya, a menny legdrágább ajándéka számodra.
Gondolj Jézus határtalan szeretetére, mindarra, amit tett, tesz és tenni fog éret- ted, és elmélkedj a következő kérdésen: „Hát hogyne szeretném Őt?!”
Diana Carabageac, orvos