AMIKOR A CSEND BESZÉL

„És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék.” (1Kir 19:12)

Látogatók érkeztek az egyik magányosan élő szerzeteshez, és megkérdezték tőle:
–    Mi a csendben és egyedüllétben élt élet értelme?
A szerzetes épp vizet merített egy dézsából. Arra kérte látogatóit, hogy nézzenek bele a vízbe, majd megkérdezte, hogy mit látnak.
Az emberek kíváncsian álltak a dézsa köré, belenéztek a vízbe, majd így válaszoltak:
–    Semmit sem látunk.
A szerzetes abbahagyta a munkáját, és egy rövid időre csendben maradt. Látogatói kíváncsian néztek rá.
–    Most pedig egyenként, csendben nézzetek bele a vízbe! Mit láttok? A látogatók sorra a víz fölé hajoltak, majd felkiáltottak:
–    Saját magunkat látjuk!
–    Így van. Amikor felkavartam a vizet, semmit sem láttatok – magyarázta a szerzetes. – De a csendben és a magányban megláthattátok önmagatokat.
Mindennapi életünk zajos és mozgalmas. Nyugalomra van szükségünk. Illés próféta hatalmas győzelmet aratott Baál zajongó prófétái fölött, utána pedig menynyei tűz emésztette meg a tűzifát és az áldozatot, sőt, még a vizet is. Ezt követően a próféta a király szekere előtt szaladt a zuhogó esőben, de futása rövid idő alatt meneküléssé változott. Nyugalomra, egyedüllétre vágyott, sőt, a halálra.
Egy idő után Isten érdekes módon megjelent neki. Szél, földrengés, tűz – pontosan ezekről beszélt korábban a próféta, de az Úr egyikben sem volt jelen. Ezután egy halk és szelíd hang hallatszott, és ez alkalommal Isten is jelen volt, s Illésnek pontosan erre a megnyugtató jelenlétre volt szüksége. A csend olyan közeg, amelyben mi is meghallhatjuk Isten hangját. A nála töltött csendes pillanatok segítenek önvizsgálatot tartanunk. Rohanó lelkünknek nagy szüksége van a csendre.
Arra bátorítalak, hogy azt a csendet keressük, amelyben Isten békés, szelíd hangon beszél hozzánk, mivel lelkünk „csend-tartályát” egyedül Ő töltheti be.
Hol találod meg azt a csendet, amely által Isten szépségét tükrözheted?

Az áhítat szerzője Ferencz József, lelkipásztor