myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 4., csütörtök

ISTEN AZ EGYEDÜLI GYÓGYÍTÓ!

„Szolgáljátok az Urat, a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közületek a nyavalyát.” (2Móz 23:25)

Mielőtt a híres tudósok lefektették volna a modern orvoslás alapjait, az ókori görögök Aszklépioszhoz, a gyógyítás istenéhez imádkoztak. A beteg elment a gyógyítás templomába, ahol egy vagy több éjszakát is el kellett töltenie. Ez idő alatt azért könyörgött, hogy álmában látogassa meg őt Aszklépiosz, és javasoljon neki megfelelő gyógyírt a betegségére.
A gyógyítás istenének éjszakai látogatása után a beteg elment a paphoz, és elmesélte az Aszklépiosz által javasolt kezelést, majd a pap annak alapján határozta meg a gyógymódot, amelyhez különféle tornagyakorlatok, fürdők és bizonyos növények fogyasztása tartozott. Ezenkívül úgy tartották, hogy az istenség képes a halottakat is feltámasztani. Érdekes, hogy a templomba nem mehettek be súlyos betegek vagy terhes asszonyok. Őket az előzetes vizsgálatot tartó pap azon egyszerű oknál fogva utasította el, hogy tulajdonképpen az istenek nem fogadják őket. A valóságban azonban senki sem szerette volna, hogy ezeket a templomokat olyan személyek is felkeressék, akik nagy valószínűséggel meghalnak, mert ezzel csorbult volna a mindenható istenségük szavahihetősége.
Az idő teltével aztán kezdtek megjelenni az igazi orvosok, mint Hippokratész, Galénosz vagy Hérophilosz.
A Biblia azonban olyan Istent mutat be, aki nemcsak meg tudja gyógyítani a betegségeket, hanem ami a legfontosabb, képes a halottakat is feltámasztani. A mai szöveg arra emlékeztet, hogy ha hajlandók vagyunk együttműködni a mi Istenünkkel, akkor Ő eltávolítja közülünk a betegségeket. A legtöbb esetben ezt eredményezi Istennel való együtt munkálkodásunk.
Ha azt gondolod, hogy saját erőből, vagy a modern tudományok segítségével képes vagy távol tartani magadtól a nehézségeket, a betegségeket és bármilyen tehetetlenséget, akkor tévedsz. Ezt az emberi erő csak isteni segítséggel tudja sikerre vinni ebben az életben.

Silviu Gavrilă, orvos
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.