HASONLÍTANI JÉZUS KRISZTUSRA

„Tartozunk pedig mi, az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.” (Róm 15:1)

Jane Austen angol regényíró talán épp ezzel a szöveggel kapcsolatosan írta a következőket: „Ó, Uram, add belénk azt a vágyat, hogy alázattal gondoljunk önmagunkra, csak a saját magatartásunkkal szemben alkalmazzunk szigort; embertársainkra pedig tekintsünk jóindulattal, és olyan szeretettel vizsgáljuk szavaikat, amilyet mi magunk is elvárunk a részükről.”
Pál apostol a 15. fejezet első felében összefoglalja az előző fejezetet, ahol felvetette az ítélkezés kérdését, amit egyes keresztények társaik étkezésére és ünnepnapjaira alkalmaztak. Magát a hitben erősekkel azonosítva azt tanácsolja, hogy tanúsítsanak türelmet a hitben gyengék iránt. A keresztény ember legfőbb foglalatossága embertársa lelki jóléte kell, hogy legyen. Saját jogaink vagy véleményeink hangoztatása helyett inkább legyünk hajlandók alávetni ezeket leggyengébbnek tűnő embertársunk jólétének. Az apostol szempontjából a lelkierő akkor mutatkozik meg, amikor nem a magad, hanem az embertársad kedvében igyekszel járni. Be kell vallanunk, hogy némelykor türelmetlenek vagyunk a kevésbé tapasztalt keresztényekkel, akik tőlünk eltérő módon gondolkodnak, mint ahogy a szülők is néha türelmetlenek gyermekeikkel szemben. Pál a lelkierő két forrását javasolja, amelyek segíthetnek türelmesebbekké válnunk: Isten Igéjét és az imát (Róm 15:4-6).
Jézus a gyülekezet egységéért imádkozott, ami dicsőséget szerez Istennek (Jn 17:20-26). A széthúzás és a nézeteltérés sosem dicsőíti Istent, ellenkezőleg, megfosztja Őt a dicsőségtől. Istent azon emberek kölcsönös szeretete és jósága dicsőíti meg, akik az Ő követőinek vallják magukat.
Ha a gyülekezet Jézus Krisztus példáját követve szelídséget és alázatosságot tanúsít, három dolgot fog megvalósítani: Isten dicsőségére törekedve bátorítja a gyengéket, dicsőséget szerez Istennek, és a hívők elfogadják egymást.

Daniel Toma, lelkipásztor