myBible logó myBible
Fiókom

2024. június 22., szombat

ISTEN AJÁNDÉKA

„És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod,
és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm!
Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ézs 12:1-2)

Szenvedésen mentem keresztül, de meggyógyultam, mert hajlandó voltam tanulni a hibáimból. Megtanultam, hogy az Isten szeretete egyenlő az Ő akaratának elfogadásával, terve megvalósításával, a meggyőződéssel, hogy Ő jobban tudja, mi a jó számunkra.
Gyengék, parányiak és korlátoltak vagyunk, ezért jutunk sokszor oda, hogy csalódást okozunk Istennek a szavainkkal és a gondolatainkkal. Amikor 23 év házasság után a férjem egy családi nyaralás után bejelentette, hogy néhány hónapja egy másik nőbe szerelmes, úgy éreztem, egy igazi rémálmot kell átélnem.
Ezután következett az az időszak, amikor egy pillanatra még azt is kijelentettem, hogy Isten nem létezik, ha még egy ilyen egyszerű dolgot sem képes megadni számomra. Nem kértem tőle anyagiakat, csupán annyit, hogy tartsa egyben a családomat, hogy keresztény otthonban nevelhessem fel a gyermekeimet, ahol felfogják Isten jelenlétének értékét, és ismerik az istenfélelmet és az Isten iránti szeretetet. De én elfordultam tőle, kritizáltam és elítéltem Őt, hátat fordítottam neki. Később értettem meg, hogy azokban a nehéz pillanatokban Isten közelebb volt hozzám, mint bármikor. Szabadulást és békét adott, csakhogy ezt nekem is meg kellett értenem. Egy nap, amikor lesújtva éreztem magam, Samuel, a nagyobbik fiam felvilágosított. Odalépett hozzám, és így szólt: „Anya, ez az ember egész életében hazudott neked és megcsalt. Vedd úgy, hogy a válás a legnagyobb ajándék,
amit Isten adhat számodra.”
Szavai hidegzuhanyként hatottak. Sírni kezdtem és bocsánatért könyörögtem. Megértettem, hogy Isten szeret, a karjaiban tart, és amikor nem tudok dönteni, akkor Ő dönt helyettem, és mindig a legjobb döntést hozza meg. Köszönöm Istennek mindazt, amit tett és naponta tesz értem. Ő sosem hibázik. Ő maga a szeretet.
Ennek értelmében tehát bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr!
Ő az én szabadítóm!

Liliana Nicoleta Moraru, egészségügyi asszisztens

Napnyugta: B 21:05, CT 20:54, IS 21:09, MS 21:18, CJ 21:23, SM 21:31, DJ 21:12, AR 21:29

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.