myBible logó myBible
Fiókom

2024. június 3., hétfő

MINDEN ERŐDBŐL

„Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy.” (Préd 9:12)

Nemrég a Speranța TV egyik adásában mesélt arról egy 98 éves hölgy, hogy szerinte minek köszönhetően érhette meg ezt a szép kort. Az egészséges életmód és táplálkozás mellett megfontoltan használja fel az idejét, mozog és fizikai tevékenységeket végez, sőt 67 éves korában még atlétikai versenyeken is részt vett. De ami valójában megalapozta az életét, az az embertársakért végzett szolgálat volt. Nyugdíjba vonulása után a Vöröskereszthez jelentkezett önkéntesnek, és 18 éven át végzett önzetlen, odaadó szolgálatot. Ez a tevékenység vált létezésének központi elemévé, alapvető küldetésévé, ez határozta meg emberi mivoltát. A szívét még ma is megdobogtatja az embertársakért végzett szolgálat, amit egész életében szeretett. Ez jelentette számára az örömöt, amiről mesélve még mindig felragyogott az arca.
Milyen a te életed, és milyen cél vagy elv vezérel? Mi tesz boldoggá?
A Salamonnak adatott isteni bölcsességben egy olyan vezérelvet találunk, amely életünk állandó útmutatójává válhat, mivel életkortól vagy foglalkozástól függetlenül a mindennapi élet bármely területére alkalmazható: „VALAMIT hatalmadban van cselekedni ERŐD SZERINT, azt cselekedjed!”
A VALAMIT – vagyis a MINDENT – kifejezés nem hagy helyet a kivételeknek. A legjobb minőséget, teljes odaadást, kitartást, áldozatkészséget és elsőbbséget várja el. De nyújt is: elégtételt, a hasznosság érzetét, beteljesült életet, örömöt, fejlődést, jellemet, de legfőképpen az elme és a test egészségét. Ugye, hogy megéri? Lehetőségünk van válaszolni a mennyei hívásra, mivel Isten MINDENT megadott nekünk, és továbbra is megteszi, és készül hamarosan újra csodálatba ejteni bennünket.
Azért imádkozom, hogy életedet éld egészségben, és az egészséged adjon éveket az életedhez!

Camelia Bereș, egészségügyi asszisztens


 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.