2024. május 29., szerda
EGY MOSOLY RAGYOGÁSA
„Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.” (Ézs 42:6)
Meleg napsugarak tették kellemesebbé a klinika felé tartó utamat, a szellőnek pedig sikerült kitisztítania a fejemet az aggasztó gondolatoktól. Az órák vontatva teltek, de ez hamarosan megváltozott. Délután egy hölgy lépett be a rendelőbe, magával hozva az átvirrasztott éjszaka fájdalmait. Azt mondják, a fogfájás az egyik legerősebb fájdalom, így hát nem sokat teketóriáztam, hanem munkához láttam. A hölgy másfél óra múlva távozott úgy, hogy nem is tudta, mit higgyen, de
bízott bennem és abban, hogy megoldottam a problémáját.
Két nap múlva jelentkezett vizsgálatra. Szavakban ki sem tudom fejezni a szemeiből sugárzó boldogságot, valósággal ragyogott a mosolya. Hála áradt a hangjából, és akkor értettem meg, hogy milyen nagy hatással vagyunk az emberekre, ha hozzájárulunk ahhoz, hogy mosolyogni tudjanak. Ő bennem látta a reménysugarat, én pedig fényt fedezhettem fel az ő mosolyában. Hála töltötte el a szívemet, tudva azt, hogy legalább aznap valakinek fényt vittem az életébe.
Az Úr azt szeretné, hogy nyújtsunk támaszt embertársainknak, és segítsünk, ha szükségük van ránk. Világosságot áraszthatunk rájuk az orvosi munka által, ha mosolyt csalunk az arcukra. De a mosoly nemcsak így érhető el. Valahányszor segítünk valakinek, a jó cselekedetünk hozzájárulhat ahhoz, hogy embertársunk Jézushoz közeledjen. Krisztus minden alkalmat kihasznált, hogy jót tegyen az embereknek. Kínálkozó alkalom van bőven, csak élnünk kell velük! Rendelkezésünkre áll a kegyelem, az örök élet és az üdvösség reménysége, kaptunk egy életcélt, és legalább egy dolgot nyújthatunk az embereknek, hiszen mindannyian világosságot áraszthatunk a körülöttünk élőkre.
Ma meghívlak, hogy próbálj meg egy jótett révén mosolyt csalni valakinek az arcára!
Cătălin Moga, orvos