2024. május 26., vasárnap
TANÁR VAGYOK, ÉS SZÁRNYAKAT ADOK!
„És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kol 3:23-24)
Életem új szakaszba lépett, amikor elhatároztam, hogy ápolói munkámat a jövendőbeli egészségügyi asszisztensek képzésével fogom ötvözni. Ezen újabb küldetésem a modern felfogás szerint az „egészségügyi nevelők” képzését jelenti. Ennek alapján ránk, tanárokra hárul az a hatalmas felelősség, hogy olyan szakembereket képezzünk ki, akik egy egész társadalmat – betegeket és egészségeseket egyaránt – egészségre nevelnek. Arra hívattunk, hogy szárnyakat adjunk a diákjainknak, hogy optimális paraméterek között fejleszthessék saját testi, lelki és érzelmi egészségüket, s így képesek legyenek eleget tenni kötelességüknek, amellyel mindazoknak tartoznak, akikkel találkozni fognak a munkahelyükön és a mindennapi életben. Ezen felelősségünknek szeretnénk Krisztus igazi szolgáiként eleget tenni, és a diákjainkat úgy irányítani, hogy igazi értékeket sajátítsanak el, és az embertársakért végzett munkájukat az odaadó szolgálat példája alapján teljesítsék. A Megváltó tökéletes Tanárunkként és Gyógyítónkként jött le a földre. Ő maga kínálta fel nagylelkűen a lelki, pszichikai, érzelmi és testi egészségét, ugyanakkor a tanítványokra bízta a gyógyító munka folytatásának küldetését is. Az Úr együttérzéssel hajolt minden emberi élek szükséglete és fájdalmai fölé, utána pedig bemutatta neki mennyei országának igazságait. Ő a mi tökéletes Példaképünk a szeretet, az odaadás, az önmegtagadás és az áldozatkészség terén. Krisztus minden követője enyhítheti a körülötte élő emberek fájdalmát, tanácsokkal szolgálhat egészségük megőrzése vagy visszaszerzése érdekében, és lelkeket vezethet el Istennek,
a szeretet és az élet Forrásának megismeréséhez.
Mindannyian arra hívattunk, hogy legyünk tanárok, akik továbbadjuk az egészségügyi életelveket az otthonunkban, az iskolában, a baráti körben és a munkahelyen.
Mihaela-Corina Bucur, egészségügyi asszisztens