myBible logó myBible
Fiókom

2024. május 16., csütörtök

MEGOLDÁS A KAPZSISÁGRA

„Mikor leülsz enni az uralkodóval, szorgalmasan reá vigyázz, ki van előtted. És kést tégy a torkodra, ha mértékletlen vagy.” (Péld 23:1-2)

Bármely rossz szokás legyőzését az étvágy legyőzésével kell kezdeni, mivel kezdetben az ember is ezen a ponton esett el.
A bűnbeesés előtt a mértékletesség elve az emberi természethez tartozott. Isten ismeri az általa teremtett ember szükségleteit, és Ő határozta meg, hogy milyen élelmet fogyasszon: gabonát, gyümölcsöt, magvakat és zöldséget. Ádám minden nap egészséges és ízletes élelmet fogyaszthatott a maga természetes formájában: rostokat, vitaminokat, enzimeket, szénhidrátot, zsírsavat és fehérjéket. Az ember mindezeket nyugodtan elfogyaszthatta, és hosszabb ideig örvendhetett az evés gyönyörének.
Mára megváltoztak a dolgok. Nagyon sok finomított, feldolgozott élelmet fogyasztunk, ami valójában egészségtelen. A szöveg elsősorban azt mondja, hogy „vigyázz, ki [más fordítások szerint: mi] van előtted”, vagyis válaszd az Ádámnak is adott természetes élemet. A Biblia első parancsolata a következőképpen hangzik: „A kert minden fájáról bátran egyél!” – vagyis, lehetőség szerint természetes formában fogyasszuk az élelmet. Másodsorban pedig még az egészséges élelmiszereket is mértékkel kell fogyasztanunk. Az igazi mértékletesség azt jelenti, hogy teljesen lemondunk a káros dolgokról, és megfontoltan fogyasztjuk azt, ami egészséges. Kevesen fogják fel, hogy étkezési szokásaik milyen hatással vannak az egészségükre, a jellemükre és örök sorsukra.
„Az egészség megóvása céljából minden dologban szükséges a mértékletesség – a munkában, az evésben és az ivásban. Mennyei Atyánk azért küldte az egészségügyi megújulás fényét, hogy megóvjon bennünket a megromlott étvágy gonosz következményeitől; hogy azok, akik szeretik a tisztaságot és szentséget, tudják, hogyan éljenek bölcsen azokkal a jó dolgokkal, melyekkel az Úr ellátta őket, hogy a mindennapi életben gyakorolt mértékletesség segítségével megszentelődjenek az igazság által” (Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 23. o.).

Eugen Mihai, egészségügyi oktató
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.