myBible logó myBible
Fiókom

2024. május 6., hétfő

EGÉSZSÉGÜGYI REFORM

„Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.” (1Tim 4:15)

Lehet, hogy valaki felteszi a kérdést: „Konkrétan hogyan segíthetnek rajtam az egészségügyi reform tanításai?” Csak akkor értettem meg ezeket a tanításokat, amikor elkezdtem őket alkalmazni, de érdekes módon nemcsak az egészségem terén éreztem javulást, hanem főleg lelki téren. Megemlítek néhányat ezek közül. Ha rendszeresen, mindig ugyanabban az időpontban táplálkozol, iszol vizet, végzel testmozgást és pihensz, egész életed rendszerezetté válik, s így valamivel több időd jut a lelkiekre is.
Ahogy naponta megtanultam tiszta levegőt belélegezni, úgy tettem szokásommá az imádkozást is.
A megfelelő, isteni tanácsokat is figyelembe vevő táplálkozás tanított meg arra, hogy ugyanolyan figyelmet fordítsak az Igével való táplálkozásra is.
Az életadó víz tudatosította bennem, hogy üdvösségem szempontjából nagy szükségem van az élet vizére.
A rendszeres testmozgás révén aktív személy lettem, de nemcsak fizikai, hanem lelki téren is, mivel a lelki életem számára nem várt erőforrások léptek működésbe. A rendszeres pihenés késztetett arra, hogy vágyódjam a Krisztussal való közösség biztosította lelki nyugalomra.
A szabad levegőn és a napsütésben töltött megfelelő mennyiségű idő arra bátorít, hogy a feddhetetlenség Napjával is elegendő időt töltsek, nap mint nap.
A mértékletesség, vagyis a gonosztól való tartózkodás és a jó dolgokban való mértéktartás az önuralom értékes erényének áldását hozta életembe. Az ártalmas ételektől való tartózkodás például kimondhatatlanul értékes gyakorlatnak bizonyul a bűn megfékezésében.
Mi az egészségügyi reform végcélja? Ha egészséges a testünk, az elménk is egészséges, és ezekben a zűrzavaros időkben az elménkkel értjük meg a tiszta igazságot. Ha egészségesek vagyunk, hatékony szolgálatot tudunk végezni az Úrért. Ez azt jelenti, hogy Őáltala és az Ő dicsőségére győzhetünk.

Elena Pridie, egészségügyi asszisztens
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.