2024. május 4., szombat
A PIHENÉS AJÁNDÉKA
„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja.” (2Móz 20:8-10)
Technológiával telített világunkra a stressz és a zsúfoltság jellemző, ezért van szükségünk a heti 24 órás pihenőre. Testünk adrenerg rendszerének túlfokozott működése miatt – ami nagyon sok, stresszel kapcsolatos modern egészségügyi probléma gyökerét képezi – pihennünk kell. Ezért adta nekünk Isten a szombatot.
Az emberek már kezdettől fogva hat napon át dolgoztak, és egy napot pihentek. A történelemben bebizonyosodott, hogy ez a ritmus tökéletesen illeszkedik az emberi léthez. Az idők során más beosztással is megpróbálkoztak. A franciák például 1793-ban bevezették a tizenkét hónapos, havi 30 napos naptárat, és kilenc munkanapot követett egy pihenőnap. Erről azonban hamar lemondtak, mivel a munkások túlhajszolták magukat.
A túlterhelés továbbra is hátrányosan érinti mind a társadalmi, mind a családi kapcsolatokat. A tudomány jelenlegi állása szerint szükség van heti egy pihenőnapra, ami igen hasznos szünet a mindennapok rohanása és túlterheltsége közepette, és a pihentető alvással együtt felerősíti az ellenállóképességet. A hetenként ekképpen félretett idő visszaadja az agy energiáit és tisztánlátását, valamint növeli a kreativitást és a termelékenységet. Ezzel javítja lelkiállapotunkat és rövidtávú memóriánkat, továbbá hozzájárul a jólétünkhöz és embertársi kapcsolataink megerősítéséhez.
A heti egy pihenőnap egyidős az emberi nemmel. Isten a teremtéskor ajándékozta a hetedik napot az embernek, hogy megőrizhesse egészségét és életét, és áldásos közösségi pillanatokat töltsön Teremtőjével. „A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2:27). Isten minden rendelése az emberiség javát szolgálja.
Meghívlak, hogy örüljünk együtt az Isten által felkínált pihenés ajándékának!
Paula-Cristina Morariu, orvos
Napnyugta: B 20:25, CT 20:14, IS 20:25, MS 20:35, SM 20:45, DJ 20:32, AR 20:46