myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 1., hétfő

PLACEBO-HATÁS

„Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál, leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.” (Mt 9:22)

A latin placebo szó (jelentése: „tetszeni fogok”) egy olyan eljárásra, készítményre vagy alapanyagra utal, amelynek bizonyítottan nincs gyógyító hatása. Egyes orvosi kutatások során a vizsgált betegeket két csoportra osztják, és míg az egyik csoport valóságos kezelést kap, a másik – miközben minden látszatot megőriznek – placebót, vagyis kinézetre hasonló, de teljességgel hatástalan készítményt. Érdekes azonban, hogy az ez utóbbi eljárásban részesített személyek 20–40%-ánál is jelentős egészségi javulást észlelnek. A máig meg nem fejtett jelenséget placebo-hatásnak nevezték el. A népi kultúra a placebo-hatást az önszuggesztiónak vagy az agy gyógyító erejének tulajdonítja. Leegyszerűsítve: a placebo-hatás azzal a hittel magyarázható, amit a beteg a valósnak vélt kezelés iránt tanúsít.
Máté evangéliumának 9. fejezetében azt olvassuk, hogy az asszony teljes szívéből hitte, hogy Jézus ruhájának megérintésére meggyógyul. Azt gondolhatjuk, hogy miután Jézus kijelentette: „A te hited megtartott téged”, az asszony jó eséllyel a placebo-hatására gyógyult meg. Ugyanabban a fejezetben Jézus a következőt kérdezi két vak embertől: „Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem?” Majd így szól: „Legyen néktek a ti hitetek szerint!” Figyelmetlen vagy rosszhiszemű olvasó azt állíthatja, hogy Jézus a placebo-hatásra alapozta gyógyításait. Akik azonban ismerik a Bibliát, tudják, hogy a Megváltó „kezelési módszerei” sosem ejtettek hibát, és Ő még a legnagyobb ellenséget, a halált is legyőzte. Noha az önszuggesztió erejét sem szabad elhanyagolni, a keresztény embernek a placebo-hatásnál és minden valós kezelési módszernél is sokkal erősebb Istene van, aki megígérte, hogy a legapróbb részletekbe menően gondoskodni fog gyermekeiről, nekünk pedig kötelességünk legalább mustármagnyi hittel bízni benne.
Gondolj ma arra, hogy milyen nagy áldás Istenben bízni, aki nem pszichológiai hatásokra vagy túlélési arányokra hagyatkozik, hanem mindenkor 100%-os hatékonysággal gondoskodik rólad.

Bogdan Mănescu, orvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.