myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 14., vasárnap

SZERETET-TERÁPIA

„Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1Jn 4:11)
 
 Az ügyeleti szobában tartózkodtam. Minden elcsendesedett. Az ablak felé fordítottam a fejem, és megpillantottam néhány csillagot, amelynek fénye az asztalomra vetült. Ekkor az ajtóban tétova léptekkel, szomorúan és csendesen feltűnt V. asszony két szomorú fiú társaságában. Azért jött, hogy kikérje egy „szakember” véleményét. Magamban így imádkoztam: „Uram, mit tegyek, hogy ennek az édesanyának az arcán újra feltűnjön az a mosoly, amit a fiai kisgyermekkorukban gyakran láthattak?” Isten akkor 1Jn 4:11 versével válaszolt: csak a szeretet, Isten szeretete képes felderíteni az emberek arcát, sőt még a betegekét is. Az egészsége felől érdeklődtem. Megállapítottam, hogy súlyos depresszióban szenved, majd a kórlapjába beírtam a javallott orvosi kezelést, miközben nem feledkeztem meg a lelkéről sem: a szeretetről. Kora reggel, amikor a kórház udvarán viruló sáfrányokon még harmatcseppek csillogtak, megfogtam a kezét: – Milyen a napja? – kérdeztem tőle. – Nagyon nehéz beszélni róla! – válaszolta félénken és szomorúan. – Akkor, csak… hallgasson meg! Leszakítottam néhány sáfrányt, majd ezt mondtam: – Isten szereti önt! Íme, itt a bizonyíték – majd átnyújtottam neki a virágokat. Az arca felderült, és elmosolyodott. Három hét múlva elhagyhatta a kórházat. Meglepetésemre, mielőtt távozott, átnyújtott nekem egy általa szedett sáfránycsokrot, majd hozzátette: – Isten önt is ugyanúgy szereti! Mosolya elgondolkodtatott. Olvastam bizonyos tanulmányokról, melyek szerint ha valaki kifejezi a szeretetét irántad, javul a fájdalomtűrő képessége még a végső stádiumú betegségekben is, mivel növekszik az agy dopamin- és szerotoninszintje, ami jóérzéssel, örömmel és boldogsággal tölti el. Itt tehát az örömről és a tartós boldogságról van szó. Sokszor megfogalmazódnak bennem a következő kérdések: „Mi, emberek miért menekülünk a szeretet elől? És nem is akármilyen szeretet, hanem Isten szeretete elől?” Kedves olvasó, kérlek, engedd, hogy szeressenek, és szeress te is, oszd meg másokkal, valósággal tékozold a szeretetedet valaki irányába! Szeress, hogy jobban légy, és légy jobban, hogy szeress! 

Rebeca-Filviana Martac, orvos 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.