2024. április 4., csütörtök
LELKI ALZHEIMER-KÓR
„Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről!”(Zsolt 103:2)
A Teremtés könyvében csodálatos dolgot fedezünk fel: Isten az embert saját képmására teremtette, felsőbbrendű képességekkel ruházta fel, aminek eredményeképpen képes kapcsolatot ápolni embertársaival és Istennel.
Az embertársi kapcsolatok békét, nyugalmat, örömöt és személyes fejlődést eredményeznek, viszont nem helyettesíthetik teljes mértékben a lélek mélységes vágyait és szükségleteit. Csak az Istennel ápolt kapcsolat teheti teljessé, gazdaggá, nemesebbé, és adhat értelmet az emberi létezésnek. Erre a kapcsolatra maga Isten is vágyik („Miképpen adnálak oda…? Miként adnálak oda…? Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam!” – Hós 11:8), és ez a kapcsolat létszükséglet, ugyanakkor elégséges is az emberi lélek számára („Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!” (Zsolt 42:1).
A mai szöveg a kapcsolattartás egy magasabb szintjét tárja elénk: bemutatja Istent mint minden jótétemény Adományozóját. Az Úrra és a tőle függésre való összpontosítás eltávolítja az ember életéből a sebezhetőséget és annak kockázatát, hogy megfeledkezzen az Ő jótéteményeiről.
A neuro-pszichológiában 1957-ben jegyezték fel az „emlékek nélküli ember” különleges esetét. Henry Molaison súlyos epilepsziában szenvedett, ami pokollá változtatta az életét. Sebészeti beavatkozás vált szükségessé az esetében, amelynek következményeképpen többé nem volt képes emlékeket elraktározni. Nem ismerte fel az őt megműtő orvosokat, sem a mosdóba vezető utat, és azt sem tudta, hogy mit evett vagy olvasott legutóbb. Egyszerűen megrekedt az időben… Szörnyű lehetett…
Az Alzheimer-kór egy krónikus agykárosodás, amely tönkreteszi a memóriát és az értelmi képességeket, továbbá feledékenységhez, orientációs zavarokhoz és a napi teendők végzésének ellehetetlenítéséhez vezet.
A hálátlanság, az Istennel ápolt kapcsolattal szembeni közöny, annak elfelejtése, hogy az Úr lépett közbe és áldott meg, amely végül önelégültséghez és lelki Alzheimer-kórhoz vezet. A hála és a köszönet létfontosságú, megújító és felüdítő hatással bír, és életet ad az Istennel ápolt kapcsolatunknak.
Luminița Manea, orvos