myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 3., szerda

ÖRÖK ÖRÖM

„Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vigasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.” (Ézs 35:10)
 
Utoljára mikor ígértél valamit? Sikerült-e teljesítened? Isten ígéretei biztosak, mivel nem egy embernek, hanem Istennek, az ég és föld Teremtőjének az ígéretéről van szó, aki arról híres, hogy teljesíti fogadalmait. Az Újtestamentumban, 2Kor 1:20 versében találjuk az isteni ígéretek teljesedésének biztosítékát: „Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné”, így hát bízunk ama reggel ígéretében, és várjuk a Megváltó visszajöveteléről szóló ígéret teljesedését. 

Akkor majd Isten uralma meghozza a változást a természetben, és meggyógyítja a betegségektől és korlátoktól gyötört emberi testet. Az üdvösség és annak következményei, az öröm és a békesség lesznek majd Isten országának új valósága. 
Isten országa azonban itt és most kezdődik el. Aki elfogadja a Jézus által megígért üdvösség ajándékát, már itt boldog lehet, hiszen örömmel és hálával telt szívvel halad a Sion felé vezető úton, és ez a hála és ez az öröm még a nehéz életkörülmények közepette is hatással van élete minőségére. Igen, Isten gyermekei győzelmi énekekkel haladnak Sion felé, szívük telve van örömmel és reménységgel, és mivel mindig a dolgok jó oldalát látják, ezért hosszabb az életük, egészségesebben öregszenek meg, és az ő esetükben alacsonyabb a súlyos betegségek kialakulásának kockázata. 
Ennek a biztosítékát két ihletett idézetben találjuk meg, de személyesen is megtapasztalhatjuk: „Hála, öröm, jóindulat, az Isten szeretete és gondviselése iránti bizalom – ezek az egészség legnagyobb biztosítékai. Ez volt az izraeliták számára az élet igazi vezérelve” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 281. o.). „Bátorság, remény, hit, rokonszenv, szeretet előmozdítja az egészséget, meghosszabbítja az életet. Az elégedettség és vidámság gyógyír a testnek, erő a léleknek” (uo., 241. o.). Viseljük ma az öröm és a vidámság koronáját a menny előízeként! 

A mai áhítat szerzője Adela és Gheorghe Rohnean, orvosok 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.