2024. április 12., péntek
AZ EMBERI SZENVEDÉS SZOLGÁLATÁBAN
„Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mk 10:45)
Elmúlt éjfél. A kórházi folyosóra csend telepedett, csak a készülékek monoton zúgását lehetett hallani. Az egyik kórteremben tartózkodtam egy páciens mellett, akit súlyos betegségekkel utaltak kórházba. Szegény embernek a lelkét és a testét is mardosta a fájdalom. Miközben próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni érte, eszembe jutott a Szentírás kijelentése, amely Krisztust nyilatkoztatja ki számunkra: „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!” (Ézs 53:4).
Közel 15 évvel ezelőtt egy második osztályos kislányt a padtársa a következőképpen jellemezte a tanítónő felkérésére: „Minden sebesültek anyja”. A megnevezést egy gyermekeknek szerkesztett Bibliából vette kölcsön.
Mi, fehér köpenybe öltözött személyek ma arra hívattunk el, hogy Krisztus példáját követve az emberi szenvedés szolgálatában álljunk. Meg kell keresnünk a beteg és szenvedő embereket, és minden lehetséges módon segítenünk kell nekik. És amikor beteg a test, szinte minden esetben az elme is szenved.
Ha te, aki e sorokat olvasod, épp kórházi ágyon fekszel, vagy betegséggel küzdesz, amiből szeretnél kigyógyulni, vagy legalább szenvedéseid enyhülésére vágysz, meghívlak, hogy kulcsold össze a kezed, és mondj egy imát azokért, akik a szenvedők betegágyainál végeznek szolgálatot. Légy te magad Isten szolgája, aki gondoskodik mások szükségleteiről.
„Krisztus megszabja minden követőjének a maga munkáját – olyan munkát, amit nem bízhat másra. Szolgáljanak a betegeknek és a szegényeknek, és hirdessék az evangéliumot az elveszetteknek – ezt nem lehet bizottságokra vagy segélyszervezetekre bízni. Egyéni felelősség, egyéni igyekezet, személyes áldozat az, amit az evangélium igényel” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 147. o.).
Uram, kérünk, segíts, hogy a Te szolgáid lehessünk ebben a beteg világban!
Segíts bennünket igazi egészségügyi misszionáriusoknak lennünk!
Rebeca Poloboc, orvos