2024. március 30., szombat
EZ A JÉZUS
„A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik.” (Mt 11:5)
Olyan világban élünk, amely a Teremtő helyett más urat választott magának. Itt a bűn, a betegségek és a halál foglyai vagyunk. Habár az üdvösség ígéretét megkaptuk, mégis, mintha túl hosszú lenne a várakozás. A börtönbe zárt Keresztelő Jánoshoz hasonlóan jut időnk arra gondolni, hogy talán késik Jézus második eljövetele. És bár Isten Igéje és a körülöttünk zajló események is az Ő közeli eljövetelét hirdetik, mégis úgy érezzük, hogy talán még nem jött el az ideje, hogy felemeljük tekintetünket az ég felé, ahol a fehér felhőnek meg kell jelennie.
Bennünket is lelkesítsen az a válasz, amit Jézus adott Jánosnak. A Megváltó Ézsaiás könyvéből kölcsönvett nyelvezetet használva (Ézs 35:5-6; 61:1) mutatta be az isteni üdvösséget, önmagát pedig azzal azonosítja, akiről Ézsaiás is jövendölt.
Miután befejezte földi küldetését, Krisztus „az ő láttukra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.” De „ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe” (Csel 1:9,11). Az „ez a Jézus” kijelentés azonban nagyon sokat jelentett a tanítványok számára, akik három és fél éven át vele jártak. De ki is „ez a Jézus”? „Ez a Jézus” szolgálta Jeruzsálem lakóit. „Ez a Jézus” adta vissza a vakok látását és a süketek hallását. „Ez a Jézus” gyógyította meg a sántákat és tisztította meg a bélpoklosokat. „Ez a Jézus” támasztotta fel a halottakat, és prédikálta az evangéliumot a galileai dombokon, „ez a Jézus” lett a keresztre szegezve, és támadt fel, „ez a Jézus” lett megkísértve hozzánk hasonlóan, de nem vétkezett, „ez a Jézus” mint Főpap tekint ránk irgalommal a gyengeségeink miatt, és „ez a Jézus” fog visszajönni úgy, ahogy felment a mennybe.
„Ez a Jézus” megígérte: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3).
Uram, kérlek, add Szentlelkedet, hogy másoknak is elmondhassam, hogy ki „ez a Jézus”!
Horațiu Indreiu, orvos
Napnyugta: B 18:42, CT 18:31, IS 18:36, MS 18:48, SM 18:56, DJ 18:49, AR 18:59