myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 27., szerda

Ő GONDOT VISEL

„Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37:5)

Amikor megkértek, hogy írjam meg ezt a reggeli áhítatot, épp a kórházban voltam, ahová édesanyámat kísértem el egy műtéti beavatkozásra. Megkerestem a szöveget, mert tudni szerettem volna, hogy Isten mit akar mondani elsősorban nekem, milyen üzenete van számomra abban a helyzetben. Rájöttem, hogy azt szeretné, bízzam rá a terhemet és az aggodalmamat, mert Ő megsegít.

Nem tudom, hogy te, aki olvasod ezt a reggeli szöveget, milyen nehézséggel küzdesz, de remélem, hogy bátorítást fog jelenteni számodra, ahogyan számomra is kihívást és bátorítást jelentett a tudat, hogy Ő megsegít.

De miért volt ez számomra kihívás? Azért, mert Ellen G. White A nagy Orvos lábnyomán című könyvében a következőket írja: „Sokan, akik Krisztus követőinek vallják magukat, aggodalmaskodnak és nyugtalankodnak, mert nem merik magukat Istenre bízni. Nem adják át magukat teljesen neki, mert visszariadnak az ilyen átadás esetleges következményeitől. E nélkül viszont nem lelnek békességet” (480. o.).

„Az aggodalmaskodás vak, és elhomályosítja a jövőt, de Jézus látja kezdettől fogva a véget. Minden nehézségben megvan nála a megoldás kulcsa” (481. o.).

Visszatérve az én esetemhez, a műtét sikeres volt, még édesanyám előrehaladott életkora ellenére is. Nem lett eltávolítva a teher, és az aggodalom sem szűnt meg, de támogatást kaptam, és Isten nem hagyta, hogy meginogjak.

„Mennyei Atyánk ezer kiutat tud mutatni ott, ahol mi egyet sem látunk. Akiknél az Istennek való szolgálat első helyre kerül, azok életében a kusza szálak kisimulnak, és lábaik előtt feltűnik az egyenes ösvény” (481. o.).

Camelia Soponariu, táplálkozási szakértő

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.