2024. március 15., péntek
NEHÉZSÉGEKKEL TELI IDŐSKOR
„A reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők.” (Róm 12:12)
Orvosként felettébb aggódtam, feleségként pedig nem tudtam elfogadni a helyzetet. Miért pont az én férjemmel történik mindez? Egy életen át együtt gürcöltünk, nagy szeretettel felneveltük a lányainkat, úgy gondoskodtunk róluk, mint törékeny virágszálakról. Elképzeltem, hogy nyugodt nyugdíjas éveink lesznek, különösebb nyomás és felelősségek, rohanás és stressz nélkül, amikor önfeledten örülhetünk egymás társaságának, ahogy örülni lehet egy szép nap végének, amikor már eláll a szél, és megcsodálhatod a napnyugtát. De ezen a földön nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnénk, vagy ahogy elképzeljük. A Megváltó is ezt mondta: „E világon nyomorúságotok lészen.”
Én mégis úgy gondoltam, hogy teszek egy próbált. Fogtam a fényképalbumot, amelyben kellemes emlékeinket őrizzük, és abban a reményben mutattam meg a férjemnek, hogy talán mégis reagálni fog, úgy, ahogy régen szokta. De sehogyan sem reagált! Tehetetlenül vonta meg a vállát, mert semmire sem emlékezett. Az agyát megtámadta az álnok amiloidózis, és kitörölte az emlékezetét.
Az agy! A Teremtő által alkotott csoda! Testünk súlyának nagyjából 2%-át teszi ki, és több 100 milliárd idegsejt alkotja. Az agyban egyetlen idegsejt közel 200.000 másik idegsejthez kapcsolódik. Micsoda „autópálya-hálózat”! Milyen finoman hangolt mechanizmusok! De mekkora zavar keletkezhet a legapróbb rendellenesség miatt is!
Sajnos a férjem betegsége súlyosbodik, és a fejlődő orvostudomány semmit sem tehet érte… Mi a megoldás? A megoldást a mai szövegben találjuk: Legyetek „tűrők a háborúságban”!
Igen, tűrők, mivel „aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.”
Hallottatok Jób türelméről. Türelem tehát, mert az Úr közel, és megváltoztatja a mi testünket.
Liliana Pădure, orvos
Napnyugta: B 18:23, CT 18:13, IS 18:15, MS 18:27, SM 18:34, DJ 18:31, AR 18:39