myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 14., csütörtök

A VÍZ ÉS AZ ÉLET

„És mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk!” (2Móz 17:2)

Ha két hidrogén és egy oxigén atomot egymáshoz illesztesz, egy vízmolekulát hozol létre. Egyszerűnek tűnik, és a több száz vagy több ezer más molekulához képest tényleg egyszerű.

Az ismert és ember által bejárt világűrben a tudósok elsősorban víz után kutatnak, mert tudják, hogy ahol víz van, ott élet is van. És bár hidrogén meg oxigén szinte mindenütt előfordul a világegyetemben, víz csak a mi bolygónkon található.

A víz teremti meg az élethez szükséges környezetet, a mi testünk összetételében is meghatározó mennyiségben van jelen a víz. Az újszülöttek szervezete valamivel több vizet tartalmaz az idősebbekéhez képest.

Éppen ezért adjuk meg a szervezetünknek azt, amit Izrael népe is kért Mózestől – a vizet. Szervezetünkben a folyadékegyensúlyt a vesék biztosítják, de a „bővelkedő élethez” bőséges vízmennyiségre van szükségünk. Felnőttek esetében napi két liter víz fogyasztása javasolt.

„Ahogy táplálékra van szükségünk, hogy fenntartsuk testi erőnket, úgy van szükségünk Krisztusra, a mennyből alászállt kenyérre, hogy életben tartsuk és tápláljuk lelki életünket, valamint erőt kapjunk a jó cselekedetek gyakorlásához. Testünk folyamatosan kapja a táplálékot, ami fönntartja az életet és az erőnlétet, de a léleknek is szüntelen közösségben kell lennie Jézussal, alá kell vetnie magát, teljesen rá kell hagyatkoznia. Ahogy a fáradt vándor a sivatagban a forrást keresi, és megtalálva, égő szomját oltja vele, a keresztény úgy szomjazza, s majd elnyeri az élet tiszta vizét, melynek forrása Jézus Krisztus. Amint felismerjük Megváltónk jellemének tökéletességét, kívánva kívánjuk, hogy teljesen az Ő tisztaságának képmására alakuljunk át, újuljunk meg. Minél többet tudunk Istenről, annál magasztosabb fogalmunk lesz a jelleméről, s annál forróbb lesz a vágyunk, hogy az Ő képmását tükrözzük. Amikor lelkünk vágyakozik Isten után, amikor sóvárgó szívvel tudjuk elmondani: »Csak Istenben nyugodjál meg, lelkem, mert tőle van reménységed « (Zsolt 62:6), akkor az isteni egyesül az emberivel” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről, 19. o.).

Sergiu Turturică, orvos

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.