myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 8., péntek

BÉKESSÉGES GONDOLATOK

„Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.” (Jer 29:11)

A tavasz napfénnyel és jácint illattal köszöntött be az otthonainkba. Beterítette a réteket, és ahol fákat talált, azokat virágokkal és méhekkel rakta tele. És betöltötte a tüdőnket is.

Az évszakok váltakozásán és a föld forgásán túl még azért jön el hozzánk a tavasz, mert Isten ezt így rendelte el. Így fogant meg Isten gondolatában: „Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.” Isten elgondolásának eredményeképpen születtünk mi is karokkal, lábakkal, szemekkel, de különösen aggyal. A teremtés e csodájával, az értelemmel lettünk felruházva, amelynek segítségével születnek meg a gondolataink.

A tudósok állítása szerint óránként több ezer gondolat fogan meg az emberi elmében, amelyek különféle területeket érintenek, és a tettekké válás számtalan lehetőségét hordozzák magukban. Az egyik mondás szerint, ha gondolatot vetsz, cselekedetet aratsz; ha cselekedetet vetsz, szokást aratsz; ha szokást vetsz, jellemet aratsz; ha jellemet aratsz, sorsot aratsz. Leegyszerűsítve, jelenlegi és örök életünk minősége a gondolatainktól függ.

A gondolatok egy része belső ingerek hatására jön létre, de vannak külső ingerek hatására születő gondolatok is. Azok, akikkel időnk nagy részét töltjük, ugyancsak hatással vannak a gondolatainkra, mivel megosztják velünk a meggyőződéseiket, és tanúi vagyunk a cselekedeteiknek. Minél több időt töltünk Isten társaságában, az Igét olvasva, a gyönyörű napfelkeltéket csodálva, térdre borulva kora reggel, elménk annál szorosabban fog kapcsolódni Isten gondolatához. És az Ő gondolata a „békességnek és a kívánatos végnek” a gondolata.

Kezdd a mai napot imával, rakd le a Mindenható Isten elé a téged gyötrő gondolatokat, és engedd, hogy Krisztus ejtse foglyul minden más elképzelésedet (2Kor 10:5).

Ramona Costea, egészségügyi asszintens

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.