myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 29., csütörtök

A KÜLDETÉS JUTALMA

„Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek! Ingyen vettétek, ingyen adjátok!” (Mt 10:8)

Hetednapi adventistákként tudjuk, hogy küldetésünk elvinni az evangélium jó hírét a föld végső határáig, és az evangéliumhoz tartozik az Ellen G. White által kapott és továbbított egészségügyi üzenet is. Természetesen a munkánkért nem várunk el anyagi jutalmat, de néha mintha mégis jól jönne némi nyilvános elismerés, vagy legalább egy köszönő szó attól, akin segítettünk. De még az is elégtétel lenne, ha tudnánk, hogy az illető személy megváltoztatta az életét. Viszont, ha fáradtságos munkánkért cserébe semmit sem kapunk, sőt, ellenkezőleg, nyilvánvalóvá válik, hogy erőfeszítéseink hasztalannak bizonyultak, elcsüggedünk, és előbb jelentősen leszűkítjük a missziómunkára szánt időt, aztán pedig teljesen lemondunk róla. Talán megpróbálunk stratégiát változtatni, vagy új módszerek által beszélni az embereknek Istenről, de eredmények hiányában végül abbahagyjuk. Miért végeznénk missziómunkát, ha nem látunk eredményt?

Ha alaposan megvizsgáljuk Jézus missziómunkáját, felfedezzük, hogy földi élete során egyáltalán nem kapott elismerést a szolgálataiért: nem részesült pénzbeli juttatásban (nem volt hová fejét lehajtania), sem hálában (a hozzá legközelebb álló személyek árulták el), barátokat sem szerzett (akkor hagyták magára, amikor a legnagyobb szüksége lett volna társakra), és egyetlen gyülekezet-építésnek vagy tömeges megtérésnek sem volt tanúja Izraelben. Három évig tartó munkássága látszólag teljesen eredménytelen volt.

Nem tudom, miért gondoljuk, hogy mi jobbak vagyunk Jézusnál. Ha az emberek, akiknek hirdetjük az evangéliumot, nem jönnek a gyülekezetbe, vagy nem látjuk megváltozni az életüket, akkor elcsüggedünk és abbahagyjuk a munkát. Pál kijelentette, hogy kötelességünk hirdetni az evangéliumot még „akarat nélkül” is (1Kor 9:17-18), függetlenül az eredményektől, mivel jutalmunk a mennyben van. Határozd el, hogy beszélni fogsz valakinek egy olyan egyszerű módszerről, amely által jobb testi egészségre tehet szert.

Oana Sîrbu, orvos
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.