myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 26., hétfő

AZ Ő TULAJDONA VAGY

„Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:20)

Gondolsz-e néha arra, hogy nem vagy a magad ura, hanem tulajdona vagy valakinek? Bizonyára volt alkalmad látni rendetlen portát, műhelyt, irodát vagy életvitelt. Milyen érzéseket keltett benned a látvány? Ha már semmit sem érzünk, amikor körülöttünk zűrzavar van, azt jelenti, hogy már nekünk is tetszik ez az állapot, vagy beletörődtünk, ami arra is utalhat, hogy eltávolodtunk a Példaképtől!

Évekkel ezelőtt, közvetlenül az egyetemi tanulmányaim befejezése után, igencsak felgyűltek a napi teendőim. Az irodám rövid időn belül megtelt iratokkal, könyvekkel és egyéb aprósággal. Úgy éreztem, hogy valósággal nem kapok levegőt, és hogy ez így nem jó.

Ez volt az a pillanat, amikor eszembe jutott, hogy Istent a rend Isteneként mutatja be a Biblia. Szakítottam tehát időt, elmélkedtem, és a tettek mezejére léptem. Az irodával kezdtem, majd folytattam a ruhás szekrénnyel, a számítógéppel és a napi teendőimmel. Mindent leegyszerűsítettem, és rövidesen rájöttem egy csodálatos dologra: felfedeztem az életnek egy újabb oldalát. Az irodám és a szekrényem sokkal rendezettebb lett, és szebb látványt is nyújtott, ami tovább ösztönzött. Mindaz, amit rendszerezetten végeztem el, különleges elégtételt nyújtott számomra.

Nos, Isten nagy árat fizetett értünk, ami arra bátorít, hogy tegyük rendbe mind a fizikai, mind pedig a lelki életünket, mert ez a változtatás tisztességet szerez a mi Megváltónknak.

A külső tisztaság elhanyagolása utat nyit a betegség és a szenvedés előtt, a belső tisztaság elhanyagolása pedig az örök élet elvesztését okozza.

Mi lenne, ha mától kezdve próbára tennéd magad: egy héten át egyszerűsítsd le a dolgokat, és tégy rendet magad körül. Ha rendezett és fegyelmezett leszel, azzal akár az életedet is megmentheted! Próbáld ki! Nem fogod megbánni!

Petrică Cătinean, lelkipásztor
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.