myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 25., vasárnap

ENGEDD, HOGY MEGÉRINTSEN JÉZUS!

„Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg.” (Mk 1:41)

Jézus földön jártakor nagyon sok vak, gutaütött, bélpoklos és egyéb betegséggel küzdő ember volt, de csak azok gyógyultak meg, akiknek volt hitük. A Megváltó
a legtöbb esetben feltette a kérdést: „Hiszed, hogy mindezt megtehetem érted?” És ha az illető személy azt válaszolta, hogy teljes szívéből hiszi, az Úr – látva, hogy valóban őszinte hit uralja szívét – csodát tett az ő életében.

„A Keleten ismert összes betegség közül a lepra volt a legfélelmetesebb. E gyógyíthatatlan, ragályos betegség és az áldozatain látható iszonyatos hatás a legbátrabbakat is félelemmel töltötte el. A zsidók azt tartották, hogy ez a betegség Isten büntetése, és ezért »csapásnak«, »Isten ujjának« nevezték. Mélyen gyökerezőnek, kiirthatatlannak, halálosnak, a bűn szimbólumának tekintették” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 67. o.).

Még Jób is feltette a kérdést: „Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki” (Jób 14:4). Ha az összképet tekintve figyeljük ezt a betegséget, könnyen rájövünk, hogy számos hasonlóságot mutat az általunk jól ismert betegséggel, a bűn leprájával. Ez a „lepra” emberi erő által nem gyógyítható. Egyetlen technológia sem nyújthat ellenszert. Több mint 6000 éve tombol a bűn járványa, miközben az ellenszer
ugyanaz, mint mindig volt, csakhogy az ember nem akarja elismerni.

A bűn leprája különösen ragályos, viszont a tisztulás és a védelem csak úgy érhető el, ha a Megváltó megérinti a mi tökéletlen életünket. A bélpokloshoz hasonlóan ma reggel mi is felkiáltunk imában: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Orvosként sokszor tapasztaltam, hogy milyen nehéz együttműködni egy-egy személlyel a gyógyulása érdekében. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mekkora türelmet tanúsít az Üdvözítő irántunk, hogy meg tudjon gyógyítani a bűn betegségéből.

Kérlek, helyezd ma reggel a gondjaidat és a fájdalmaidat a Megváltó lábai elé, és a bélpokloshoz hasonlóan engedd meg te is, hogy megérintsen téged! Az Üdvözítő képes megváltoztatni és meggyógyítani mindenkit, aki hisz Őbenne.

Gabriel Pop, orvos
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.