2024. február 18., vasárnap
IGAZ VAGY HAMIS
„Ezek pedig nemesebb lelkűek valának a thesszalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az igét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.” (Csel 17:11)
Manapság különféle orvosi újdonságokkal bombáznak bennünket. Ha bekapcsoljuk a televíziót, különbnél különb hirdetések jönnek szembe velünk; az interneten böngészve bizonyos betegségek régebbi vagy újabb kezelési módszerei tűnnek fel; az elektronikus postaládánkba gyógyító termékek reklámjai érkeznek; naponta kapunk üzeneteket csodakezelésekről, csodagyógyszerekről; időnként azt tanácsolják nekünk (és néha elég agresszív módon), hogy ne higgyünk a gyógyszerekben, az orvosokban és általában a hagyományos gyógyászatban, hanem ezek helyett próbáljuk ki az új, nem konvencionális gyógymódokat, melyek kiváló eredményekkel kecsegtetnek, és minden betegségből kigyógyítanak.
Jézus kijelentette, hogy az utolsó időben nagy lesz a tudás, viszont a tudás mellett megjelent a félretájékoztatás is. Már kisgyerekkoromban felfigyeltem a béreabeliek gyakorlati és hatékony hozzáállására: nem csak meghallgatták Pál szavait, hanem utána is néztek a kijelentéseinek, és csak azután fogadták meg a tanácsait, miután beigazolódott, hogy az üzenete megfelel az igazságnak. A bibliakommentár szerint a béreai hívőkre mindig is úgy tekintettek – főleg azok, akik indokoltnak és szükségszerűnek tartják a személyes kutatást –, mint akik igazi kapcsolatot őriznek az ésszerűség és a hit között, továbbá pedig elkerülik mind a hiszékenységet, mind pedig a szkeptikus hozzáállást. Követendő példa tehát, ahogy a béreabeliek a bemutatott igazságot kutatták, és azt az igazi tekintéllyel, a Szentírással vetették össze.
Határozd ma el, hogy a béreabeli hívők példáját követve minden kapott információnak alaposan utánanézel. A hamis dolgokat tedd félre, és ami igaz, azt alkalmazd az életedben, hogy jó egészségnek örvendj, és még szorosabbá váljon a kapcsolatod Jézussal!
Ioana Ciobanu, orvos