2024. február 14., szerda
EFFATA
„És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét.” (Mk 7:32)
Álltál szóba valaha siketnéma személlyel? Könnyen kommunikáltatok? Megértette a szavaidat? És te értetted, hogy mit akart közölni? A siketnéma személyek általában korai gyermekkorban veszítették el a hallásukat. A beszédkészségük elvesztése a hallószervek károsodásának másodlagos következménye.
A leírás szerint Tízvárosban egy ilyen embert hoztak Jézushoz, aki nem először járt a környéken. Legutóbbi látogatása alkalmával egy disznónyáj elvesztése árán gyógyított meg két ördöngöst. A helyiek ennek nem igazán örültek, ezért kérték, hogy távozzon a környékről. A két meggyógyult bizonyságtétele azonban idővel változást idézett elő a helyiek magatartásában. És íme, most épp ők hoznak egy siketet Jézushoz, és kérik, hogy vesse rá a kezét. A Biblia azt mondja, hogy Jézus kiemelte őt a tömegből, az ujjait a fülébe helyezte, a nyelvét pedig a nyálával érintette meg. Ezután szemét az égre emelte, majd így fohászkodott: „Effata, azaz: nyilatkozzál meg!”.
Az emberek itt azt kérték, hogy vesse rá a kezét. Máskor csak a szavával gyógyított. Miért nem így járt el most is? Mire akart rámutatni ezzel a gyógyítási módszerrel? Ha ennek az embernek csak a halláskárosodását gyógyította volna meg, több időbe telt volna, hogy megtanuljon beszélni, de mivel már felnőtt korban volt, valószínűleg sosem állt volna helyre a verbális kommunikációképessége. Jézus teljes gyógyulást kínált fel számára. Megérintette a füleit és a nyelvét is, mivel az alapvető probléma mellett a másodlagos hiányosságot is kezelnie kellett. A világ teremtésekor is fohászkodott Jézus, mivel az volt a vágya, hogy a fizikai fülünkön túl megérinthesse és megnyithassa a lelki fülünket is. Megérintette-e Jézus valaha a füledet és a nyelvedet? Ha nem, akkor gyere, kérjük Őt, hogy tegye meg most.
Drága Jézus, a fülem be van dugulva, a nyelvem pedig értelmetlenségeket szól. Kérlek, nyisd meg a fülemet, hogy hallhassalak, és érintsd meg a nyelvemet, hogy érthetően beszélhessek másoknak gyógyító hatalmadról. Tanítsd meg a nyelvemet, hogy dicsőítsen téged, és beszéljen szeretetedről! Ámen.
Irina Pica, egészségügyi asszisztens